vasúttörténeti park

Egész napos rendezvénnyel ünnepli 15. születésnapját a Vasúttörténeti Park

2015.09.11.

Egész napos születésnapi rendezvénnyel ünnepli szombaton 15. születésnapját a Vasúttörténeti Park.

A jubileumon a látogatók igazi, felfűtött nagy gőzmozdonyokkal találkozhatnak, amelyek felvonulása és versenye után ki lehet próbálni a gőzösök vezetőfülkéjében való utazást is. A szervezők a programot zenei ínyencségekkel tarkítják, így lesz fúvós zenekar, musical-operett gála, a nap zárásaként pedig Somló Tamás ad koncertet. Ezen a napon azok, akik szintén idén ünneplik 15. születésnapjukat, ingyenesen léphetnek be a parkba - olvasható a rendezvény holnapján. Szombaton a MÁV Nosztalgia Kft. különvonatokat is indít, amelyek a Nyugati pályaudvar és a Vasútmúzeum megállók között közlekednek. A Vasúttörténeti Parkba már az ünnep előestéjén is várják a látogatókat: pénteken a Benkó Dixieland Band ad koncertet az Orient csarnokban.

A Magyar Vasúttörténeti Park alapkövét 1999. november 22-én rakták le. Az akkori Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a MÁV Rt. és a MÁV Nosztalgia Kft. támogatásával csaknem nyolc hónap alatt valósult meg a beruházás, és 2000. július 14-én nyitotta meg kapuit Európa első interaktív vasúti parkjaként. A 70 ezer négyzetméter alapterületen száznál is több vasúti járművet, és a vasút üzemeltetéséhez szükséges berendezést mutat be múzeum az egykori Északi Fűtőház vontatási telepén, a Tatai út 95. szám alatt. Az 1911-ben épült, a maga nemében páratlan, 34 állásos körfűtőházban állomásoznak a nosztalgiamozdonyok, így például az ország legöregebb, működő gőzmozdonya 1870-ből és a legendás Árpád motorvonat a harmincas évekből. A nosztalgia járművek büszkesége az 1912-ben épült elegáns teakfa étkezőkocsi, amely a mára fogalommá és nosztalgikus emlékké vált híres Orient Expressz mozdonya mögött robogott.

A területen több mint 100 vasúti járműkuriózum parkol, köztük ötven ritka mozdony, sínautók, kézi és motoros hajtányok, mérőkocsik, gőzdaruk, hóekék, hómaró gépek és egyéb különlegességek. A járműállomány az 1870-es gőzmozdonyoktól a nagyteljesítményű villamos mozdonyokig mutatja be a vasút fejlődését. A járművek jelentős része ma is üzemképes, a MÁV Nosztalgia Kft. ezeken belföldi és külföldi nosztalgiautazásokat is szervez.

A Magyar Vasúttörténeti Park áprilistól novemberig várja a látogatókat. Állandó kiállításai mellett havonta több, tematikus és különleges programmal szolgál, és bekapcsolódik egyebek mellett a Múzeumok éjszakájába is.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....