autólopás

Egy este két kocsit is loptak

2019.06.04.

A szécsényi rendőrök rövid időn belül beazonosították és előállították a két fiatalkorút – írta a police.hu.

 

 

A Szécsényi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két 17 éves nógrádszakáli lakos ellen. A jelenlegi adatok alapján a két fiatalkorú 2019. június 3-án éjfél körül Ludányhalásziban, egy ingatlan előtt – nyitott állapotban – parkoló Suzuki Maruti típusú gépkocsiba beült és azt ismeretlen módon beindította. A járművel a fiatalok Benczúrfalva belterületéig közlekedtek, ahol azt hátrahagyták.

Ezt követően a településen egy szintén ház előtt álló nyitott tehergépkocsit a kesztyűtartóból kivett indítókulccsal beindítottak. A két fiú a Volkswagen Transporterrel Szlovákiába autózott, miközben azt átkutatták és a benne lévő készpénzt, a jármű hatósági engedélyét, üléshuzatát magukhoz vették, a forgalmi rendszámot leszerelték és ezeket eltulajdonították. A gépkocsit a két tizenéves Busa belterületén őrizetlenül magára hagyta.

A rendőrök a fiatalkorúakat a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították és elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A magyar hatóság tagjai a személygépkocsit, míg szlovák kollégáik a tehergépkocsit felkutatták és lefoglalták.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....
2026.01.16
– A Volkswagen Csoport elkötelezett amellett, hogy tovább növelje a közlekedésbiztonságot Európa-....
2026.01.16
Nincs relevánsabb reprezentációja a 2000-es évek eleji autós kultúrának, mint a beszédes nevű....
2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....
2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....