Alfa Romao

Egy év múlva érkezik az Alfa Romeo SUV-ja

2015.08.11.

Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vezérigazgatója elárulta, hogy mikor jön a Giulia utáni második új modell.

A Giulia júniusi leleplezése után az Alfa Romeo modelloffenzívája egy szabadidő-autóval folytatódik majd, amely Marchionne ígérete szerint 2016 közepén érkezik. A cég első embere azt is elárulta, hogy a SUV egyike lesz azon nyolc új modellnek, amelyet az Alfa Romeo 2018 végéig be fog mutatni.

Az FCA-konszern célja, hogy az Alfa Romeót annyira megerősítse, hogy hosszú távon a német prémiummárkák komoly ellenfelévé válhasson. Becslések szerint a márka feltámasztása becslések szerint 5,6 milliárd dollárjába kerül a konszernnek. Marchionne a The Detroit Free Press-nek elárulta, hogy eddig már 2,2 milliárd dollárt költöttek el, elsősorban a Giulia kifejlesztésére és gyártásának előkészítésére, az új padlólemez és a motorcsalád kifejlesztésére, és a második modell bevezetésének előkésztésére, amely „2016 közepén érkezik majd”.

Nem véletlen, hogy ennyire próbálnak életet lehelni a szebb napokat látott márkába, ugyanis a prémiumautókat nagyságrendekkel nagyobb árréssel lehet értékesíteni, mint a Fiat keresett kis- és miniautóit.

A szabadidő-autók jelenlegi népszerűsége miatt kulcsfontosságú az Alfa Romeónak a második új modell sikere, ugyanis a márka 2018-ban már 400 ezer autót akar eladni, ebből 150 ezret Észak-Amerikában. Ez igen ambiciózus cél, tekintve, hogy 2013-ban még csak 74 ezer autót tudtak értékesíteni a mindössze kéttagú (Mito és Giulietta) modellpalettából.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....