Renault Austral

Egy hónapon belül bemutatkozik a Renault sikervárományos újdonsága

2022.02.12.

Március 8-án lesz a világpremierje az Australnak, ami a Kadjart fogja váltani a palettán.

A francia gyártó 4,51 méter hosszú kompakt szabadidő-autója már a fejlesztés utolsó fázisába lépett, a 100 prototípusból álló tesztflotta összesen 2 millió kilométert fog megtenni Európa különböző pontjain, ennek 30 százalékát közúton és 70 százalékát zárt pályákon. Az álcázás ellenére is jól kivehető a gyári képeken, hogy a szériaváltozat külseje az új elektromos Mégane, az E-Tech stílusában készült, de a szabadidő-autós jelleg miatt jóval magasabb a karosszéria és nagyobbak a kerekek.

Ugyanazt a CMF-C platformot használja az Austral, mint a tavaly bemutatott Nissan Qashqai III, ami azt jelenti, hogy a SUV többféle hibrid hajtás fogadására képes. A lágy hibrid benzines modellek mellett jó esély van a Renault saját, 1,6 literes, párhuzamos hibrid rendszerének a felbukkanására, azonban a Qashqai E-Power soros hibrid rendszere (amelyben a változó sűrítésű 1,5 literes benzines turbómotor csak az akkut tölti) jó eséllyel a Nissan privilégiuma marad.

Belül is nagy változásokra lehet számítani, nagy hangsúlyt fektetnek a minőségérzet javítására, amire szükség is van, mert a Kadjart sok kritika érte emiatt. Igényesebb anyaghasználatra és letisztultabb dizájnra lehet számítani, az előrelépés hasonlóan nagy lesz, mint amit az új Clio produkált ezen a téren 2019-ben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.08
Bizonytalanná vált az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer 2027. március 1-jére tervezett....
2026.09.08
Már ránézésre is minden szempontból újító a Genesis GV90, ami teljesen új technikai alapokra....
2026.09.07
Az Audi Hungariát nem érinti a Volkswagen Konszern Felügyelőbizottságának legutóbbi, szeptember 3-i....
2026.09.07
Az elektromos autók fejlesztésében eddig a hatótáv volt az egyik legfontosabb szám, Kína azonban....
2026.09.07
A mohácsi Duna-híd beruházásának felülvizsgálatával 74-76 milliárd forint közpénzt takarítanak meg....
2026.09.07
Júliusban az ipari termelés volumene a nyers és a munkanaphatástól megtisztított index alapján....
2026.09.07
Miközben a német óriások ezres nagyságrendű leépítéseket jelentenek be, a Mazda más szervezeti....
2026.09.07
A Magyar Közút idén közel 140 kilométernyi mellékutat újított fel - közölte a közlekedési és....
2026.09.07
Az Autós Nagykoalíció (ANK) a 2026/2027-es tanévben is meghirdeti az autószerelő, autószerelő....
2026.09.07
Folytatta páratlan sorozatát Molnár Martin a brit Forma–3-ban (hivatalos nevén GB3), miután....