vasút

Egy hónapra teljesen lezárják a Nyugati pályaudvart

2021.06.09.

Felújítási és karbantartási munkák miatt zárva lesz a Nyugati pályaudvar, ahol évente 18 millió ember fordul meg. A projekt kritikus szakaszhoz érkezett azzal, hogy június 19-étől július 18-áig teljes egészében kizárják a vonatközlekedést. 

A felújításáról tartott sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a gazdaság megerősítését, új munkahelyek teremtését, a közszolgálatások - ezen belül kiemelten a vasúti közlekedés - fejlesztését emelte ki, jelezve, hogy a vasúti közlekedés fejlesztéseként folyamatosan korszerűsítik a pályákat, felújítják és utasbaráttá teszik a pályaudvarokat, állomásokat.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy 2021 eleje óta a vonatjegyeken feltüntetik a szén-dioxid-kibocsátás megtakarítást. - Aki autó helyett a vonatot választja, az 1 kilométeren 131 gramm szén-dioxid-kibocsátást tud megtakarítani - fogalmazott a kormányszóvivő.

Kifejtette, hogy a gazdaság újraindításában, új munkahelyek létrejöttében fontos szerepe van a belföldi turizmusnak. Az oltásoknak köszönhetően újra lehet indítani a gazdaságot, a turizmust. A MÁV-Volán csoport és a hajózási társaságok az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, hogy minél könyezetbarátabb közlekedési alternatívát adjanak a turisztikai úticélpontok eléréséhez.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára egyebek között arról beszélt, hogy a Nyugati pályaudvar lezárása átmenetileg okozhat kényelmetlenséget az utasoknak, de szerinte mindez megéri, látva a terveket, a munkálatok előrehaladtát, valamint a közép- és hosszú távú eredményt.

Felidézte, hogy a Nyugati pályaudvar renoválásának munkálatai egy éve elkezdődtek. Egyebek között kicserélik 2200 négyzetméteren az üveg függönyfalat, a világítást, a teljes csapadékvíz-elvezető rendszert. A projekt során 13 váltó- és 1 vágányátszelés cseréjét végzik el. Mintegy 3300 méteren építenek földmunkagépekkel vágányokat, több mint 16 ezer négyzetméteren új aszfaltot tesznek le. Korszerűsítik a vágányok végén az utastájékoztató táblákat.

Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta, a kormány deklarált célja, hogy a vasúti közlekedés legyen a közösségi közlekedés gerince. A kormány 2021-ben 20 milliárd forinttal támogatja a MÁV versenyképes vasút programját.

Homolya Róbert, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója elmondta, a Nyugati pályaudvar tavaly megkezdődött felújításában az utas- és vágánycsarnok készültsége 95 százalékos. A projekt kritikus szakaszhoz érkezett azzal, hogy június 19-étől július 18-áig teljes egészében kizárják a vonatközlekedést a felújítás, karbantartás miatt.

A vonatközlekedés változásáról az utasok tájékoztatására kiemelt figyelmet fordítanak, például a Nyugatiban 40 nagyméretű információs táblát és 200 lábon álló táblát helyeztek ki, diákok is segítik a tájékoztatást - mondta Homolya Róbert. Példaként említette, hogy a Nyugati pályaudvar lezárása miatt az esztergomi vonalakról Rákosrendezőre, a veresegyházi vonalon az újpesti állomásra, a debreceni IC-k Zuglóba, a szegedi IC-k Kelenföldre, a lajosmizsei szakaszról Kőbánya-Kispestre érkeznek és indulnak a vonatok.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....