személyi sérülés

Egy nap alatt 76 személyi sérülés történt a közutakon

2018.07.17.

Sok volt a közlekedési baleset hétfőn. A rendőrség honlapja, a police.hu összesítette a 2018. július 16-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban történt személyi sérüléssel járó eseményeket. 

Hétfőn a 0 óra és éjfél közötti időszakban a rendőrök 76 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 19 súlyos és 56 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 34 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 85 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 223 személyt állítottak elő, köztük 95 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 24 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 115 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 6 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....