rendőrség

Egy nap alatt 8500 járművet ellenőriztek a rendőrök

2017.05.21.

Rendőrök és polgárőrök együtt dolgoztak a közlekedés biztonságáért Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. május 20-án a megye közútjain. Az ellenőrzésben a Mátészalkai Rendőrkapitányság, a Kisvárdai Rendőrkapitányság, és a Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársai mellett a közlekedési polgárőrök is részt vettek. A közúti kontroll célja a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedési bűncselekmények és szabálysértések felderítése, valamint kiszűrése volt.

A rendőrök ellenőrizték a járművezetők ittasságát, a járművezetésre jogosító okmányok meglétét, valamint érvényességét. Vizsgálták a járművek műszaki állapotát és passzív biztonsági eszközök használatát. Munkájukat segítették a közlekedési polgárőrök speciálisan felszerelt gépkocsijukkal, amely kamerájával rendszám alapján képes azonnal kiszűrni a körözési rendszerben szereplő, illetve a forgalomból kivont gépkocsikat.

A hatóságok összesen közel 8500 járművet ellenőriztek. A rendőrök kisebb súlyú közlekedési szabálysértés miatt tíz esetben helyszíni bírságot szabtak ki, lejárt műszaki vizsga, illetve kötelező felelősségbiztosítás hiánya miatt tizenhárom esetben a jármű vezetőjével szemben szabálysértési feljelentést tettek. Forgalomból kivont járműveknél négy esetben a helyszínen hatósági engedély elvételére, hét esetben a hatósági jelzés elvételére is sor került. Az intézkedések során ittasság gyanúja egyetlen sofőrnél sem merült fel.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.12
Budaörs közelében végeznek műszaki mentést a tűzoltók - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.01.12
A döntés a múltban logikusnak tűnhetett - most viszont már kevésbé... ..
2026.01.12
Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és....
2026.01.12
Miközben az ország jelentős részén a hófúvások és a rekordközeli hideg miatt a közlekedés lelassult....
2026.01.12
Január 1-től fontos változások léptek életbe a közúti közlekedésről szóló törvényben Szlovákiában.....
2026.01.12
Idén számos szabályváltozás lépett hatályba a gépjárművezetők, az ingázók, az elektromos rollerek....
2026.01.11
Az autósok mezőnyében a svéd Mattias Ekström nyerte a Dakar-rali vasárnapi, hetedik szakaszát, és....
2026.01.11
Január első „rendes” hetében körbeautóztuk és végigfotóztuk a BYD Szegeden épülő autógyárát,....
2026.01.11
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Amikor mindent elfed a hó és te....
2026.01.11
Gondolhatnánk, hogy az oldalablakokon lévő pöttyös pontok dekorációs célt szolgálnak, de nem. A....