Bemutató

Egy oktávval feljebb – új ŠKODA Octavia

2019.12.21.

Prágában bemutatták a ŠKODA Octavia legújabb szériáját. Az eseményt illusztris helyszín és óriási külsőségek övezték nem véletlenül, hiszen a márka egyik legfontosabb modelljéről van szó. 

Prága a novemberi koraestében a borongós, szemerkélős idő ellenére is a vidámabb és pezsgő arcát mutatta. A bázisunkként szolgáló óvárosi hotel környezetét körülvevő cirkuláció azt érzetet sugallta, hogy itt ma mindenki erre a bemutatóra készül.

Noha ez a megállapítás némileg túlzó annyi viszont biztos, hogy az aktus helyszínét biztosító Prágai Nemzeti Galéria környékét szemmel láthatóan elég erőteljesen biztosították. Az ok nem véletlen, hiszen a ceremóniára hivatalos volt Csehország miniszterelnöke is. A ŠKODA ma cseh nemzeti össztermék 10 százalékát adja, így a márka sikere az ország sikere is.

A Prágai Nemzeti Galéria nem panteonokkal kontúrozott épület. Kívülről a letűnt éra posztmodern stílusát követi, belül pedig inkább szocreál hangulatot áraszt. Belépésünk után egy nyüzsgő hangyaboly fogad, többszáz meghívottat szippant magába az intézmény gigantikus mérete. Minimum hat emelet magasodik fölénk, azonban a plénum legkevésbé sem a körfolyósós égbenyúlásra figyel. Mindenki a földszinti történésekre koncentrál és próbálja kitalálni, honnan húzzák majd elő a nyulat a kalapból ugyanis ez nem válik teljesen egyértelművé az első pillanatokban. Visszanézve már ez is a show része volt, ugyanis, ahogy ilyenkor kell minden meg volt szervezve.

A Galéria óriási nagytermében került sor a bemutatóra, ahova a nyilvánosság csak később kapott bebocsátást. Óriási LED-falak és fény és tévéstechnika ágyazott meg az új Octavia leleplezésének. A világ szinte valamennyi szaksajtója képviseltette magát az eseményen, ez sem véltelen, hiszen az Octaviából 6,1 milliót adtak el világszerte a kombi változata pedig mondhatni Európa bestsellere.

A modell idén hatvanéves. Piacra lépésének nyolcadik, újkori generációjának pedig negyedik szériája, melyről megint csak elmondható, hogy könnyen palotaforradalmat csinálhat, mert állati dögösen és jól néz ki.

Elődjénél áramvonalasabb sziluettet kapott, és kétcentivel hosszabb és másfélcentivel szélesebb is lett. A dizájnt alapvetően meghatározó fényforrásai elől és hátul is újak. A frontrész megosztó lámpatestei immáron sokkal szofisztikáltabb kialakítást kaptak, hátul a fémjelként is aposztrofált „C” motívum eltűnt helyette egy nyújtottabb formavilágú LED-es megoldás került. Ahogy a Scala esetében az Octaviánál is felirat van már a logo helyett.

Ha már a hátsó fertálynál tartunk megemlítendő, hogy a szedánok raktere 600, míg az új kombi – ami egyébként 22 mm magasabb is lett – 640 literesre bővült.

A belső teljesen átalakult, a fedélzet egyik legszembetűnőbb eleme az új kormány lett. Jelentősen kevesebb gombot találtunk, ami maradt az lekerült a középső kijelző alá. Az Octavia is megkapta a 10.25 colos Virtual Cockpit-et, de az még kérdéses, hogy ez az alapfelszereltség része lesz-e. Az enteriőrt hangulatvilágítás és számos króm dísz teszi fényessé és otthonossá.

Az autó erőforrás kínálata is megújult. A belépő szinten az 1.0 literes háromhengeres 110 lóerős TSI motort találjuk, ezt követi az 1.5 literesen turbós négyhengeres 150 lóerővel a sort pedig a 2.0 literes 190 lóerős szintén TSI erőforrást találjuk. A motorpaletta gázolajos frontján egy motort kínálnak viszont háromféle, 115, 150 és 200 lóerős teljesítményszinttel. A korábbi 1.6 dízel kikerült a választékból.

Az új modellhez alternatív hajtásláncokat is kínálnak. A gyártó ajánlatában megjelenik immáron a sűrített földgáz-benzin kettős üzemű verzió is, az 1.5 TGI EVO, ami 130 lóerős. Az alternatívák másik eleme a plug-in hibrid változat. A konnektoros megoldás 55 kilométer tisztán elektromos hatótávot ígér, mely hajtáslánc benzines eleme egy 1.4 literes TSI erőforrás.

A felszereltségi szint is módosult a Laurin &Klement verzió eltűnik az alternatívák közül, a Style lesz a csúcsok csúcsa. Idehaza információink szerint a ŠKODA Octavia új szériája tavasszal lép ki a piacra, először a kombi debütál majd aztán némi hatásszüntet követően jön az ötajtós verzió is.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....