Ausztria

Egy szerelmes kamasz ellopta és összetörte anyja autóját

2016.05.18.

Egy 14 éves fiú mindenképpen látni akarta a szomszéd településen élő barátnőjét. Megvárta, amíg a szülők elalszanak, magához vette anyja autójának kulcsát, szerelméhez eljutott, azonban a haza vezető úton egy fának hajtott. Az autó összetört, a fiú karcolásokkal megúszta.

Az eset Ausztriában történt, szombatról vasárnapra virradó éjjel Lochen am See-ben – írja az orf.at. A randevú még sikeres volt, a hajnali órán hazafelé tartó fiú azonban a rossz látási és időjárási viszonyok között letért az útról és anyja autójával egy fának csapódott. Ki tudott szállni egyedül a kocsiból, gyalog indult haza, az éjszakai ellenőrzésen levő rendőrök azonban a rendszám alapján kopogtattak a szülők házának ajtaján.

Az osztrák rendőrség eljárást indított a fiú ellen. Fotó: wikipedia

Szinte együtt ért oda a rendőrség és a fiú, a szülők legnagyobb megdöbbenésére. Ekkor szembesültek a szerelmes kamasz tettével.

A fiú azt nyilatkozta, most először lovasította meg az autót.  Alkoholszondája negatív volt, így ittas vezetésért nem, tiltott járművezetésért és jármű önkényes elvételéért azonban felelnie kell a hatóságok előtt.

Hogy a szülők mivel büntetik, az nem derül ki a híradásból

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai szorításba:....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..