ŠKODA SCALA

Egyedi darab lesz a hetedik ŠKODA

2020.07.16.

Így lesz a SCALA modellnévből SLAVIA: a hetedik tanulói autó (AzubiCar) elnevezésével napjaink ŠKODA AUTO vállalatának 125 évvel ezelőtti alapításáról emlékeznek meg a ŠKODA Szakiskola a projektben résztvevő diákjai. Václav Laurin és Václav Klement akkoriban SLAVIA néven hozták forgalomba első közös fejlesztésű kerékpárjaikat, ma pedig a márka – a ŠKODA Akadémia 2014 óta évente indított projektjeihez első ízben műszaki alapul szolgáló – SCALA kompaktmodelljének spider-változata viseli e nevet. A tanulók által kifejlesztett és elkészített, egyedi darab három héten belül mutatkozik be a nagyközönség előtt - írja a cég közleménye.

A hetedik ŠKODA gyakornok autó neve: ŠKODA SLAVIA. A ŠKODA SCALA érzelmekben gazdag spider-verziója a ŠKODA márka kezdeteire utal, a ŠKODA Akadémia hallgatói ugyanis a vállalat alapításának 125. évfordulója jegyében a cseh autógyártó születésére emlékeznek immár hagyományos tanulói autó (AzubiCar) projektjükkel. 1895-ben a társaság két alapító atyja, Václav Laurin és Václav Klement kerékpárok javításával kezdte MladáBoleslavban, ám nem sokkal később már saját kerékpárjaikat is megtervezték, amelyeket 1896-tól SLAVIA márkanév alatt értékesítettek nagy sikerrel. Az új tanulói autó így a vállalat történetének egyik legendáját kelti újra életre.

A történelmi név tökéletesen illik a hallgatók azon ötletéhez, hogy a modern formavilágú SCALA révén egy olyan korba induljanak múltbéli időutazásra, amikor az autók alapvetően még nyitott járművek voltak. Egy klasszikus spider vad és természetes, következetes nyitottságával pedig a ŠKODA SLAVIA sem a megszokott konvenciókhoz igazodik, s a fiatal generáció szabad gondolkodását és könnyed gondtalanságát is képviseli. A tető elhagyásával a SLAVIA a vezetés különösen intenzív élményével szolgál, karosszériája további célzott változtatásai pedig még az eleve érzelemdús SCALA sorozaténál is sportosabb fellépést kölcsönöznek e spider-modell számára.

A ŠKODA tanulói autók (AzubiCar) hagyománya 2014-ig nyúlik vissza, amióta a MladáBoleslav-i ŠKODA Szakiskola diákjai évről-évre maguk tervezhetnek meg, fejleszthetnek ki, illetve építhetnek meg egy-egy látványos koncepcióautót. Minden ilyen tanulmánymodell a ŠKODA szakmai utánpótlásának kreativitásáról és elkötelezettségéről tesz tanúbizonyságot. A ŠKODA Storyboard a projektben részt vevő négy hallgató portréjával, valamint az összes eddigi ŠKODA tanulói autóról összeállított áttekintéssel is szolgál.

A mai ŠKODA Akadémiát 2013-ban alapították, s közös intézményben fogja össze a végzősök és a szakmát kezdők oktatását, valamint a munkatársak és más szakemberek továbbképzését. A szakképzés támogatásáról szóló memorandum a KOVO szakszervezettel történt 2014-es aláírását követően korszerűsítették a ŠKODA-szakiskola osztálytermeit. A ŠKODA AUTO a KOVO szakszervezettel közösen több mint 300 millió cseh korona értékben invesztált az elmúlt évek során a ŠKODA Akadémia modernizációjába, illetve az ott zajló képzés fejlesztésébe.

Tudta Ön, hogy...

…a SLAVIA a szláv Slavia névből származik, amelyet több jól ismert sportegyesület is visel Csehországban – például a legfrissebb labdarúgó-bajnokcsapat, a SlaviaPraha, amelynek kapitánya, Jan Bořil, néhány éve a ŠKODA Szakiskolában szerzett képesítést.

…a Slavia szó eredeti jelentése a szlávság allegóriája a szláv mitológiában, s Slavia, Slavie vagy Slávie formában is előfordulhat.

…a Slavia a Fő Aszteroida-öv egy tagja, amelyet 1972. május 18-án a csehszlovák Antonín Mrkos csillagász a ČeskýKrumlov közeli Kleť Obszervatóriumban (IAU kód: 046) fedezett fel.

…a Slavia egy az 1930-as évek stílusában kialakított, ismert prágai művészkávéház a Moldva partján.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.17
Jó hangulatú, gasztronómiai túrával és tesztvezetéssel egybekötött, háromnapos sajtóklubot....
2026.05.17
A FIAT továbbfejleszti legikonikusabb modelljét az új 500 Dolcevita Különleges Kiadás bevezetésével....
2026.05.17
A Type 135-öt eredetileg az Emira elektromos változataként tervezték. ..
2026.05.17
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Gazdag család csemetéje. ..
2026.05.17
 Két 911-es, egy vulkán és 6721 méter tengerszint feletti magasság: A két expedíciós jármű, az "....
2026.05.17
A Volkswagen történetének egyik legsikeresebb modelljének teljesen elektromos kivitele is....
2026.05.17
A négyszeres Forma-1-es világbajnok csapata egy váratlan hiba miatt, az első helyről búcsúzott a....
2026.05.17
Egymásnak ütközött két személygépkocsi és egy kisbusz az M1-es autópályán, Győr felé, a Herceghalom....
2026.05.17
Heves esőzések idején megnő az esélye a vízen futásnak, amikor az autó gumiabroncsai felúsznak a....
2026.05.17
A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában,....