rendőrség

Egyedülálló rendszámfelismerő rendszer Magyarországon

2014.06.25.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint jelentősen segíti a bűnmegelőzést az a Magyarországon egyedülálló rendszámfelismerő rendszer, amelyet hivatalosan kedden adtak át a csepeli rendőrkapitányság épületében.

Kontrát Károly hangsúlyozta: ennek a rendszernek a  segítségével nemcsak fel lehet ismerni a lopott, körözött,  forgalomból kivont, vagy lejárt műszaki vizsgával közlekedő  gépjárműveket, hanem azonnal intézkedni is lehet, ami szerinte  "komoly visszatartó erő". Úgy fogalmazott: "nem lesz érdemes  Csepelen bűnt elkövetni". 

Példaértékűnek nevezte a csepeli beruházást és elmondta: érdemes  más településeknek is tanulmányozniuk ezt a rendszert. A kormány  minden területen rendet szeretne Magyarországon, és az ilyen  fejlesztések összhangban vannak ezzel a céllal - hangoztatta a  politikus. 

Papp Péter, a rendőrkapitányság vezetője kiemelte, ebből a  rendszerből nemcsak Csepelen, hanem más budapesti kerületekben vagy  az agglomerációban is profitálhatnak az autótulajdonosok, mert a  rendőrök olyan járműveknek is a nyomára akadhatnak, amelyeket máshol  köröznek. 

Borbély Lénárd alpolgármester "Csepel közbiztonsága  mérföldkövének" nevezte a beruházást, amely 15,5 millió forintból,  önkormányzati finanszírozásban valósult meg. Hangsúlyozta: az új  rendszerrel sokat tettek a csepeliek biztonságérzetének növeléséért. 

Az Átölelő védelem elnevezésű projekt lényege, hogy Csepel  összes be- és kivezető útját éjjel-nappal hat, nagy felbontású  rendszámfelismerő kamera pásztázza. A rendszer a Belügyminisztérium,  a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala  és az Országos Rendőr-főkapitányság adatbázisaira támaszkodva nagy  hatékonysággal szűri ki az említett "problémás" gépjárműveket.  Lehetőség lesz rendszám, rendszámtöredék, szín, típus vagy az  áthaladás időpontja szerinti későbbi visszakeresésre is. A rendszert  a Gubacsi hídra telepített kamerával már egy éve tesztelik. 

Az eseményen jelen volt Papp Károly országos rendőrfőkapitány és  Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési képviselő, Csepel  polgármestere is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....