tömegközlekedés

Egymilliárdnyi utazás: számokban a BKV éve

2024.12.28.

A BKV autó-és trolibuszaival, metróival és villamosaival az idén is több mint egymilliárdszor juttatta el úti céljukhoz az utasokat – derül ki a társaság közleményéből, amiben 2024 legfontosabb eredményeit, fejlesztéseit, adatait gyűjtötték össze.

Fotó: BKV

A 2022-ben forgalomba állított 135 új autóbusz után az idén 65 maximidi méretű busz tartós bérletéről írt alá szerződés a BKV. A vadonatúj, alacsony padlós, klimatizált, korszerű kényelmi és biztonsági felszereltségű Mercedes-Benz Citaro K típusú buszokon a jövő év második felétől lehet majd utazni. Ezzel az autóbusz-állomány mintegy nyolc százaléka korszerűsödik. 2024-ben megérkeztek Budapestre annak az új, 51 darabos CAF-villamosflottának az első járművei is, amelynek köszönhetően a jelenlegi 30-ról 40 százalékra növekedhet az alacsony padlós villamosok aránya a fővárosban. A megrendelt és gyártás alatt lévő szerelvények összeszerelését részben a BKV Vasúti Járműjavító munkatársai végzik.

A BKV elkötelezett az energia- és környezettudatos üzemeltetés mellett. A cég 2024-ben is „Energiatudatos Vállalat” címet vehetett át. Februártól a Budafok Villamos Járműtelep és az M4 Metró Járműtelep után már a Szépilona Villamos Járműtelep is rendelkezik EMAS védjeggyel (Eco-Management and Audit Scheme = környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer). Szintén az energiahatékonysági törekvésekkel összefüggésben korszerűbbé vált a nagykörúti villamosok áramellátása. A beruházással, amelynek költségeit a Fővárosi Önkormányzat finanszírozta, nyolc modern, az eddigieknél jobb hatásfokú és zajszigetelt transzformátor látja el árammal a 4-es, 6-os villamosvonal egyik szakaszát, illetve több trolibuszvonalat.

A BKV munkáltatóként is megőrizte stabil helyzetét, és a 12,5%-os átlagos alapbérfejlesztésnek is köszönhetően a munkaerőpiac versenyképes szereplője maradt. Öt kolléga vehette át novemberben a Budapest Hőse kitüntetést az őszi árvízi védekezésben végzett munkájáért. A BKV dolgozói csaknem 10 000 homokzsákot töltöttek meg és pakoltak fel, hogy védjék a kritikus területeket.

A társaság folyamatosan fejleszti a közszolgáltatási tevékenységen kívüli szolgáltatásait is. Nyáron kifutottak a Dunára a BKV turisztikai hajói. Az óránként induló körjáratok és az esti sétajáratok egyedi szemszögből mutatják meg a főváros csodálatos látványát. A Zugligeti Libegő pedig az idén nagyobb műszaki felújításon esett át, hogy továbbra is vonzó eleme legyen a hazai turisztikai kínálatnak. Tavasztól őszig minden hétvégén üzemel a BKV nosztalgia járműflottája is. Mivel a társaság fontosnak tartja az értékmegőrzést, idén két különleges nosztalgia járművet is felújított. Őszre készült el az Ikarus 60T, az Ikarus 60-as autóbusz alapján készített trolibusz, és szintén ősszel debütált a nagyközönség előtt az Ikarus 180-as nosztalgia csuklós autóbusz szóló kivitelű párja, az 556-os.

A szolgáltatói és a munkáltatói feladatok megbízható teljesítésén túl a BKV elhivatott a közösségi közlekedés népszerűsítése iránt, és a társadalmi felelősségvállalás is fontos része a cég tevékenységének. A Ferencváros kocsiszínben készült az a BKV, a BKK, a Budapest Brand és a LEGO csapata által megálmodott életnagyságú, LEGO kockákból épült villamos, amelyet a Deák téren lehet megnézni január 6-ig. A több ezer látogatót vonzó nyílt napok mellett a magyar kultúra napján több metróállomáson zenei és tánc programok várták az utasokat, a boldogság világnapján bohócdoktorok vittek nevetést a járatokra, a Libegők Éjszakáján Budapest éjszakai panorámája nyújtott felejthetetlen élményt, a három nyári hónapban pedig egy-egy hétig kortárs és klasszikus verseket hallgathattak a kisföldalatti utasai a szerelvényekre várva a Vers a peronon programsorozat részeként. A BKV csatlakozott a Közlekedési Kultúra Napja, a Múzeumok Éjszakája, a Kulturális Örökség Napjai, a Kutatók Éjszakája és az Autómentes Hétvége programjaihoz is. És az ünnepekre az idén is kifutott a BKV fényflottája, újdonságként egy feldíszített hajóval. Az ünnepi díszbe öltöztetett hat villamos, egy fogaskerekű és egy hajó január 6-ig közlekedik.

A társaság több mint fél évszázados múltja, a csaknem tízezer munkatárs elkötelezettsége és szaktudása garancia arra, hogy a BKV-val 2025-ben is mindenki célba érhet Budapesten.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.22
Az M1 regionális e-matrica kapcsán még mindig sok helyen és esetben jelenik meg téves vagy nem....
2026.01.22
Újabb frissítésen esett át Japánban a HiAce ötödik nemzedéke, főleg a belső tér és az aktív....
2026.01.22
A Harley-Davidson és a Dunlop bejelentette, hogy a Dunlop lesz a 2026-os Harley-Davidson Bagger....
2026.01.22
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció....
2026.01.22
A CES 2026-on bemutatott vezetőfigyelő és alkoholos befolyásoltságot felismerő rendszerek nem....
2026.01.22
Magyarországon is elérhető az OMODA 5 SHS-H modell. A külső töltést nem igénylő full hibrid (SHS-H....
2026.01.22
–A CATL Jipinben található gyára a Világgazdasági Fórum Sustainability Lighthouse minősítését is....
2026.01.22
Könnyen meglepetésként érheti télen az elektromos autók sofőrjeit, hogy járművük a szélsőséges....
2026.01.22
Idén különleges évfordulót ünnepel Alsó-Ausztria egyik ikonikus műszaki és turisztikai....
2026.01.21
Egy ikonikus autó 1998-ból. Új alapokra helyezte a márkát, és egy teljesen más külsővel mutatott új....