kerékpár

Egymillió kerékpárt gyártanak majd évente Gyöngyösön

2018.07.04.

A Giant Global Group 15 milliárd forintos beruházással kerékpárgyártó üzemet épít Gyöngyösön - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a tajvani cég beruházásáról szóló sajtótájékoztatón.

Magyar Levente tájékoztatása szerint az új üzemben évente 1 millió kerékpár készülhet - írja az MTI.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a csaknem fél évszázada alapított cég befektetése a magyar munkaerő iránti nemzetközi bizalmat jelzi. A Giant előtt az idén már több ázsiai vállalat választotta Magyarországot, tavaly pedig minden eddiginél több, csaknem száz befektető érkezett a szomszédos kontinensről több száz új munkahelyet teremtve, és csaknem 4 milliárd euróval gyarapítva a magyar ipari kapacitást - jegyezte meg az államtitkár.

Magyar Levente hangoztatta, hogy az új gyöngyösi üzem nem csupán gazdasági hatásai miatt jelentős, hanem azért is, mert a kerékpározás terjedéséhez és a kerékpárutak kihasználásához hozzájárulva az életmódváltást támogatja. Ebben a folyamatban - hasonlóan más országokhoz - az állami tisztviselőknek is példát kell mutatniuk - tette hozzá.

Bonnie Tu, a Giant Global Group elnöke hangsúlyozta, hogy Európa nem csupán a kerékpáros közlekedés bölcsője, hanem egyúttal a kerékpárok legfontosabb piaca. Magyarország a kontinens központjában fekszik, rendelkezik a termeléshez szükséges ipari alapokkal és képességekkel, a gyárat befogadó Gyöngyöst pedig a közlekedési kapcsolatai teszik alkalmassá a beruházásra - magyarázta. Az új üzem termékei Kelet-Európa országaiba kerülnek - közölte vállalat vezetője.

A tajvani központú Giant Global Group a világ legnagyobb kerékpárgyártójaként évente 5 millió kerékpárt ad el a világ több mint 50 országában. Tajvan és Hollandia mellett Kínában is működtet gyárat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....