Formula E

Egyre közelebb Magyarország a Formula-E-és a ralikrossz vb-hez

2019.06.04.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt szívesen látna Magyarországon Formula-E és ralikrossz-világbajnoki futamokat – számolt be a francia sportvezető múlt csütörtöki látogatásakor elhangzottakról az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

A 73 éves FIA-elnök Palkovics László innovációs és technológiai miniszter meghívására utazott el Zalaegerszegre, ahol megtekintette a május 20-án felavatott ZalaZone járműipari tesztpályát, illetve tárgyalásokat folytatott a miniszterrel, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Oláh Gyárfással.

"Az elnök úrnak tartottunk egy prezentációt a magyar autósport általunk elképzelt jövőjéről, amelyben a kiemelt rendezvényekről, mint például a Forma-1, illetve az ehhez és más világesemények megrendezéséhez szükséges létesítményekről is beszéltünk. Megismertettük vele, hogy a jövőben milyen pályákat szeretnének fejleszteni, és milyen versenysorozatoknak szeretnénk otthont adni" – nyilatkozta az MTI-nek az MNASZ elnöke. Hozzátette, az elektromos formaautós világsorozat, a Formula-E esetleges magyarországi rendezéséről is egyeztettek Jean Todttal, akivel ismertették a Nyíregyházára tervezett multifunkcionális pályával kapcsolatos legfontosabb információkat is. Ez lenne ugyanis a helyszíne a ralikrossz-vb futamainak, ha Magyarország elnyerné a rendezési jogot.

"A Formula-E kapcsán hat lehetőséget vázoltunk fel Jean Todtnak, nyomvonalterveket és lehetséges helyszíneket mutattunk be, Budapest belvárosi, illetve külvárosi részein" – mondta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: az egyik szempont az, hogy izgalmas, látványos és érdekes versenyekre alkalmas nyomvonalat alakítsanak ki a Formula-E mezőnyének, a másik fontos tényező pedig az, hogy Budapest látványosságait, szépségét, múltját a televíziós közvetítéseken keresztül eljuttassák a Formula-E nézőinek. "Ezek azok az alapelvek, amelyeket majd figyelembe kell venni, ha a fővárosban Formula-E futamot tudunk rendezni" – jelentette ki az MNASZ elnöke.

Jean Todt az egyeztetésen örömmel fogadta, hogy a Forma-1, a túraautó-világkupa (WTCR), a gyorsasági kamion Európa-bajnokság, valamint a rali-Eb (ERC) mellett a hazai szövetség és a sportra, azon belül is az autósportra nagy hangsúlyt fektető kormány további versenysorozatok Magyarországra hozatalát tervezi.

"Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt a FIA-elnök Kelet-Európához sorol minket, ezért különösen tetszik neki a gondolat, hogy a Formula-E és a ralikrossz-vb mezőnye is eljöjjön ide versenyezni, s biztosított is arról, hogy ő támogatja ezeket a kezdeményezéseket" – mondta Oláh Gyárfás, akinek elmondása szerint Jean Todt megjegyezte, az elmúlt öt évben a FIA nagyon jó kapcsolatot alakított ki az MNASZ-szel, s bár legutóbb nyolc évvel ezelőtt járt Magyarországon, a következő látogatására biztosan nem kell ennyit várni.

A FIA offroad bizottságának elnökeként is dolgozó magyar sportvezető arról is beszámolt, hogy a nemzetközi szövetség közlekedésbiztonsági kampányának népszerűsítése céljából Jean Todt arra kérte a magyarokat, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjat megelőző egy hetet szenteljék ennek a kampánynak. Így az F1-es pilóták bevonásával várhatóak majd ehhez kapcsolódó programok július utolsó és augusztus első napjaiban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....