rendőrség

Egyre több drón segíti a rendőrök munkáját

2023.08.04.

Az idén már 2400 esetben használt a rendőrség drónokat, ebből 1100 alkalommal közlekedési szabályszegőkkel szemben vetette be az eszközöket - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

A rendőrségi eszközpark fejlesztésének, a modern eszközök beszerzésének is köszönhető, hogy 2010-hez képest mára egyharmadára csökkent Magyarországon a bűncselekmények száma - hangsúlyozta a bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón Rétvári Bence.

Hozzájárult a közbiztonság javulásához az is, hogy 2010-hez képest 3 ezerrel, 36 500-ra nőtt a rendőrség létszáma, így mára Magyarország a világ 13. legbiztonságosabb országává vált - tette hozzá a politikus.

A drónok a közlekedés ellenőrzése mellett nehezen megközelíthető helyek felderítésére is használhatók, továbbá a déli határon az illegális migráció felderítésére, rendezvények biztosítására, eltűnt személyek felkutatására, illegális hulladéklerakók felderítésére és bűncselekmények helyszínelésénél is - sorolta Rétvári Bence.

Fotók: MTI / Máthé Zoltán

Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányú osztályának vezetője arról számolt be a sajtótájékoztatón, hogy a rendőrségnek jelenleg 60 drónja van és 300 rendőrt képeztek ki az eszközök kezelésére. A közlekedés ellenőrzésénél a drónok annál is inkább hasznosak, mert azokat - a rendőrkel ellentétben - nem láthatják a szabálysértők - fűzte hozzá.

A drónok bevetése is hozzájárult ahhoz, hogy augusztus elejéig 42 emberrel kevesebben, 247-en haltak meg a magyar utakon, mint az elmúlt év hasonló időszakában, és a halálos balesetek száma is 30-al csökkent, 225-re - mondta a rendőr ezredes.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....