MÁV Start

Egyre több kerékpárost tesz kötött pályára a MÁV

2021.05.12.

A legutóbbi hétvégén 10 ezer utas vitte magával kerékpárját a vonatra, ami háromszorosa a 2019-es azonos hétvégi adatoknak.

 - Nő a kerékpáros utasok száma a vasúton, tavaly május 9-éig több mint 155 ezren vettek kerékpárjegyet, a vonattal biciklit szállítók száma 35 százalékkal haladta meg az előző évi adatokat a járványhelyzet és a kedvezőtlen tavaszi időjárás ellenére is - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.
 
Kiemelték, az idén a legutóbbi hétvégén mintegy 10 ezer utas vitte magával kerékpárját, ami háromszorosa a 2019-es azonos hétvégi adatoknak. Hangsúlyozzák, a MÁV-Start partner kíván lenni a kerékpárszállításban, a tavasztól őszig tartó bringás szezonban a lehetőségeihez képest növeli a kerékpárszállítási kapacitást, ugyanakkor erről a kerékpárosoknak is célszerű tájékozódni.
 
Felhívják a figyelmet arra, hogy a népszerű biciklis túrahelyekre közlekednek olyan nagybefogadóképességű kocsival kiegészített vonatok, amelyeken akár 32-36 kerékpár is elfér. Ez utóbbiakat érdemes választani egyéni vagy csoportos biciklitúrák során is.
 
A kerékpárszállítási lehetőségekről a MÁV-Volán-csoport honlapján lehet tájékozódni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....