taxi

Egyszerűbben intézhetik ügyeiket a taxisok

2016.05.08.

Könnyebbé vált az engedélyeztetés a személytaxi szolgáltatók számára. A Fővárosi Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályánál történő ügyintézéshez már nincs szükség a BKK által kiadott előzetes igazolás eredeti példányának bemutatására. A változtatásnak köszönhetően rövidebb lett az ügyintézés menete.

Tavasztól módosult a taxi gépjárművek arculati minősítése és az ehhez tarozó feladatok ügyintézése egy jogszabályváltozás miatt. A feladatok egy részét a Budapest Közút Zrt. vette át a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A gépjárművek minősítése, a díjfizetés, az engedélykártya és matrica átvétele valamint a szerződéskötés az eddig megszokott módon és helyen történik a VIII. kerületi Asztalos Sándor utca 16. szám alatt, immár a Budapest Közút Zrt. ügyintézésében.

A jogszabályoknak megfelelően a gépjármű minősítését, a díjfizetést és a szerződés megkötését követően a BKK, mint közlekedésszervező adja ki a személytaxi szolgáltatást végző vállalkozásoknak az előzetes igazolásokat, amelyeket feltöltenek a TaxiDroszt nyilvántartó rendszerbe.

Budapest Főváros Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya arról tájékoztatta a BKK-t, hogy a jövőben mind a tevékenységi engedély  vagy engedélykivonat kiadásánál, mind a taxi gépjárművek műszaki vizsgáztatása során elfogadja a TaxiDroszt nyilvántartó rendszerbe feltöltött, általa az ügyintézéskor közvetlenül elérhető és megtekinthető előzetes igazolást. Mindez fontos változás az ügyintézés menetében, hiszen a továbbiakban a Főosztálynál történő ügyintézéshez már nincs szükség az eredeti előzetes igazolás bemutatására. Amennyiben az engedélyt kérő vállalkozás mégis szeretné megkapni az eredeti igazolást, az – értesítés után – átvehető a BKK Központi Ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....