Csehország

Éledezik a cseh autópiac

2021.05.05.

Csehországban az első négy hónapban éves összehasonlításban 12,6 százalékkal 68 510-re emelkedett az  eladott új személygépkocsik száma - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.

Amennyiben azonban az idei január-áprilisi adatokat a 2019-es, tehát a koronavírus-járványtól nem érintett év első négy hónapjával hasonlítjuk össze, akkor 17 százalékos csökkenés mutatható ki - jegyzi meg a szövetség.

Idén áprilisban a tavalyi negyedik hónaphoz képest az eladás növekedése 78 százalékos. Csehországban tavaly március közepe és május közepe között gyakorlatilag szinte minden autószalon zárva tartott.

Az idén is a legnagyobb érdeklődés a hazai Skoda márka iránt nyilvánult meg, amelynek eladásai négy százalékkal 24 565 darabra nőttek.

A második helyen álló Volkswagen majdnem egynegyeddel, 6556-ra emelte eladott autóinak számát. A Volkswagen ezzel megelőzte a harmadik helyre visszaesett dél-koreai Hyundait. A Hyundai eladásai az idén 11 százalékkal 5991 darabra emelkedtek.

A csehországi autószalonok jelenleg az év eleje óta szintén nem látogathatók szabadon, de az autóeladás már nincs leállítva, csak korlátozva. Az autóértékesítés teljes felszabadítását a cseh kormány május közepére ígéri.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....