Mercedes

Elektromos almárka bevezetését fontolgatja a Mercedes

2016.08.10.

Az új almárkával a Teslának és a BMW i almárkájának kívánnak konkurenciát állítani.

Az Automotive News belső forrásokra hivatkozva állítja, hogy a Mercedes még az évtized vége előtt egy új almákát fog bevezetni a piacra az elektromos hajtású autói számára. Első körben két elektromos SUV-t és két szedánt mutatnának be az egyelőre név nélküli almárka kínálataként.

A stuttgarti gyártó állítólag az októberi párizsi autószalonon mutat be egy elektromos szabadidő-autót, ami egy töltéssel akár 500 km-t is meg tud tenni. Ez a jármű nem csak az elektromos hajtáslánc technológiából, de az elektromos járművek számára megalkotott új formanyelvből is ízelítőt fog adni a nagyközönségnek.

Az első elektromos Mercedesek a brémai gyárban fognak készülni, ott, ahol 2017-ben a GLC üzemanyagcellás plug-in változatát is készíteni fogják.

A BMW i almárkája – részben az i3 új, 300 kilométeres hatótávú változatának köszönhetően – idén 87 százalékos kereslet-bővülésről számolt be, ami minden bizonnyal a Mercedes igazgatótanácsára is ösztönzően hat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....