elektromos autó

Elektromos autóba ülteti dolgozóit az SAP szoftvercég

2014.06.26.

Minden ötödik cégautóra jogosult elektromos autót fog vezetni az SAP szoftvergyártónál. A vállalati flotta átállását 2020-ra tervezi a cég, mely 5000 e-autó beszerzését jelenti addigra világszerte. Jelenleg 170 ilyen járművet hajtanak a szoftvercég dolgozói.

A 66 ezer főt foglalkoztató vállalat most 22 ezres flottával bír, mely az IT-cég összesített szén-dioxid kibocsátásának negyedéért felelős. Ezt szeretné a cég lecsökkenteni. Az elektromos autókat már most megújuló forrásból származó árammal töltik, illetve incentívvel támogatják a munkatársakat, hogy környezetbarát kocsikat válasszanak.

Az e-autók terjedését saját fejlesztésű rendszerrel is segítené az SAP, itt a célhoz legközelebb eső, megfelelő töltőállomáshoz navigálja a sofőrt, és töltési információkat ad az alkalmazás. A németországi központnál már 50 töltőállomást helyeztek üzembe.

Németországban a kormányzat is támogatja az elektromos kocsikat, 2020-ra egymillió ilyen járművet szeretnének az utakon. Áramfelhasználás szempontjából ez a terhelés megegyezne az ország energiafogyasztásának egy százalékával.

„Ha Németország minden vállalata a járműflottájának 20 százalékát átállítaná e-autókra, mint azt az SAP teszi, akkor nemcsak egymillió, hanem 2,5 millió ilyen gépjármű járna az utakon”- mondta Henning Kagermann, a Nemzeti Elektromobilitás Platform vezetője, a szoftvercég korábbi vezére.

 

Az e-autók terjedésének egyik legnagyobb akadályának a korlátozott hatótávot tekintették, ám a cég munkatársai között végzett felmérés megmutatta, hogy a dolgozók 90%-a egy napon belül kevesebb, mint 100 km-t közlekedik, melyet a mostani technológiával ellátott e-autók is képesek megjárni újratöltés nélkül.

Autóipari innováció kapcsán az SAP legutóbb a BMW-vel közös kooperációját jelentette be, melyben a vezető az útja során személyre szabott, helyhez kötődő szolgáltatásokról szóló híreket, kedvezményeket kaphat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....