kerérpározás

Elektromos autóval kísér a ŠKODA az idei Tour de Hongrie-n

2021.05.06.

Május 12-én rajtol a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny idei futama. Ez az a verseny, melynek említésekor minden magyar kerékpáros szíve megdobban. Története 1925-ig nyúlik vissza, de cseppet sem veszített patinájából azóta sem. Ahogy 2015 óta mindig, a ŠKODA idén is kiemelt támogatója lesz a versenynek, ráadásul több különlegességgel is készülnek.

Tavaly a körülmények ellenére sikeresen megrendezett körversenyt Valter Attila személyében újra magyar versenyző nyerte, ezzel bizonyítva, hogy újra ott vannak hazánk ígéretes kerékpárversenyzői is a világ élmezőnyében. Az idei verseny több szempontból is tartogat újdonságokat a kerékpárrajongók számára. Az egyik nagy különlegesség, hogy négy év után visszatér a látványos befutó fővárosunkba, a Hősök terére, ahová a ŠKODA is meglepetésekkel készül.

A verseny egyik támogatója idén is a ŠKODA lesz, akik már évtizedek óta jelen vannak a kerékpársportban. A Tour de Hongrie-n a zöld trikó szponzoraként találkozhatunk velük, amit a pontverseny élén álló versenyző viselhet majd. A mezt a szakaszok közben kijelölt gyorsasági részhajrákon, illetve a befutóknál gyűjtött pontokkal lehet majd megszerezni. A zöld trikóról bővebben a Welovecycling magazinban olvashatunk.

Akik nézik ezeket az eseményeket, valószínűleg már rácsodálkoztak, hogy micsoda logisztika és szervezés áll egy-egy ilyen verseny mögött. Döbbenetes szám, de nagyjából ahány indulója van egy versenynek, annyi gépjármű is kíséri a mezőnyt. Sokan talán túlzásnak tarthatják ezt a mennyiséget, de a gyakorlat már számos esetben bizonyította, hogy szükség van ekkora autóparkra a háttértámogatáshoz. A ŠKODA ebben is megbízható támogatást nyújt a csapatoknak és a versenyszervezőknek egyaránt. Több csapat Škodákat használ csapatautóként, gyakran feltűnik a színen egy-egy Octavia, Superb, vagy Kodiaq a mezőnyben. Az igazi meglepetés, hogy idén egy ŠKODA Enyaq iV lesz a versenyigazgatói autó. Ez a tisztán elektromos SUV tavaly debütált a Tour de France-on nagy sikerrel.

A cég azonban nem csupán a versenyzőknek és a szervezőknek nyújt támogatást az esemény alatt. Terveik szerint kitelepülnek majd a budapesti befutóhoz is, ahol a szurkolók megismerkedhetnek az Enyaq iV elektromos autóval. Bár kevesebben tudják, de a ŠKODA kerékpárgyártó gyökerekkel rendelkezik, egy ideje pedig ismét gyártanak kerékpárokat is többféle felhasználásra. A verseny befutójához kilátogató nézőknek lehetőségük lesz ezeket a kerékpárokat is megtekinteni és megismerni.

Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy kövesse az eseményt akár online itt, akár élőben, hiszen a Tour de Hongrie a magyarok számára igazi kerékpáros ünnep. Szurkoljunk együtt május 12-16. között minden nap, hogy érezzék a magyar szurkolók lelkesedését!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....