hajózás

Életműdíjat kapott Fa Nándor az 50. Fair play-gálán

2017.10.25.

Fair play életműdíjat vehetett át Fa Nándor hajótervező és szólóvitorlázó kedden a Budapesten megtartott 50. Fair play-gálán.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte: kevés ország van, amely fél évszázados múlttal rendelkezik, ha a fair play elismeréséről van szó. Hozzátette, idén rekordot jelentő 50 ajánlás érkezett, s közülük tizenkét sportágban több mint húsz trófeát vagy diplomát osztottak ki.



Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere videoüzenetében hangsúlyozta: ezen a napon olyan sportembereket díjaztak, akik tevékenységükkel túlmutattak a sporton, és ezzel példaképekké váltak. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke videoüzenetében kiemelte: különleges alkalom, hogy a hazai fair play-bizottság 50. születésnapját ünnepelheti. A testület tevékenysége kibogozhatatlanul összefonódik a MOB-éval, s a becsületes versenyzés elismerésének mindkettőnél fontos szerep jut - jelentette ki.



A díjazottak közül a 64 éves Fa Nándor az első magyar, aki a Vendée Globe verseny keretében egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet. 1985-től először a Szent Jupát (Gál Józseffel), majd az Alba Regia és a Budapest névre keresztelt, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket, 2014-től pedig a Spirit of Hungary vitorlással vágott neki az óceánoknak.



Ezzel a hajóval indult el 2016-17-ben harmadszor is a Vendée Globe földkerülő szólóversenyen, ahol a mezőny harmadik legidősebbjeként a nyolcadik helyen ért célba. Ezt követően jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől. A bizottság indoklása szerint az emberi teljesítőképesség határait feszegető Fa Nándor a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka, aki teljesítményével beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....