villamos

Életnagyságú LEGO-villamost mutattak be Budapesten

2024.11.20.

A világ első, kötött pályán közlekedő LEGO-villamosát mutatták be szerdán Budapesten; a különleges járművet a Deák Ferenc téren tekinthetik meg az érdeklődők.

A "LEGO-vili" 1,8 millió LEGO-kocka felhasználásával épült meg. A hat tonnás, 11,5 méter hosszú, két méter magas és két méter széles villamoskocsit mintegy 90 építő készített el több mint 6800 óra alatt. A villamost Dóczi Balázs építőmester tervezte - hangzott el a járművet bemutató szerdai sajtótájékoztatón.

A villamos nem fog utasokat szállítani, a szerelvényt a sajtóesemény után két Muki teherkocsi vontatta át a Deák Ferenc térre, ahol minden érdeklődő megcsodálhatja és elhelyezheti majd saját kockáit a villamos alján található alaplapokra.

Karácsony Gergely főpolgármester a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a sárga villamosok a "budapestiség" nagyon fontos részei. A LEGO-villamos, amellett, hogy különleges, a közösségi közlekedés, a fenntartható közlekedés jelentőségére is felhívja a figyelmet - mondta a főpolgármester, aki szerint a játéknak a társadalom egésze szempontjából komoly szerepe van.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy nagy örömmel csatlakoztak a LEGO Hungária Kft. kezdeményezéséhez.

A villamos az elmúlt két hónapban készült és szimbolizálja az elmúlt 137 évet is, ugyanis a fővárosban 1887 novemberében indult el a villamosközlekedés. Tájékoztatása szerint a világ első, LEGO-kockákból készült életnagyságú villamoskocsija a Deák Ferenc téren egy hónapon keresztül lesz kiállítva.

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója szerint Budapest látképe és a mindennapjaink elképzelhetetlennek a villamosok nélkül, amelyek kényelmesek, környezettudatosak, biztonságosak és megbízhatóak, hiszen kiszámítható időn belül el lehet jutni velük bárhova. A 2000-es évek óta sokat gyarapodott a fővárosi villamoshálózat, és azon dolgoznak, hogy tovább tudjon fejlődni, folyamatosan érkeznek a modern és új szerelvények a fővárosba - hangsúlyozta.

Váraljai-Sipos Judit, a LEGO Hungária Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a LEGO-villamos számukra is mérföldkövet jelent, hiszen a világon elsőként épült életnagyságú, kötött pályán mozgó LEGO-jármű. Az ügyvezető szerint a játékon keresztül a gyerekek tanulnak, képességeik fejlődnek, köztük az önbizalom, a problémamegoldás és a hatékony kommunikáció.

"Arra biztatjuk a szülőket, hogy újra fedezzék fel a közös játékban rejlő örömöt és ennek az értékét" - hangsúlyozta. A "LEGO vili" a BKV, a BKK, a Budapest Brand és a LEGO Hungaria KFT. együttműködésében valósult meg.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....
2026.05.18
Magyar rendőrmotoros siker született Németországban: Pollák Bence r. törzszászlós, a BRFK....
2026.05.18
Mostantól elérhető a jelentkezési felület a Rábától Rábáig esemény vezetett tárlatvezetésére.....
2026.05.18
 Súlyos baleset történt vasárnap kora reggel a Déli autópályán (A2) Traiskirchen (Baden járás)....