rendőrség

Elfogták a budai gumiabroncs-tolvajt

2017.07.09.

Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki több garázsból gumiabroncsokat lopott el több mint egymillió forint értékben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytatott a budapesti P. Béla ellen több rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Budapest XII. kerületében, a Mártonhegyi úton 2017. január 30-án 2 óra 15 perckor a járőröző rendőrök észrevették, hogy az egyik családi ház nyitott garázsa elé 4 darab gumiabroncs van lepakolva. A rendőrök ezt gyanúsnak találták és megkeresték a ház tulajdonosát, aki elmondta, hogy nem hagyta nyitva a garázst, azt feltörhették.

Eközben az utcában a ház előtt többször elhajtott egy fehér autó, amit az intézkedő rendőrök gyanúsnak véltek. Az autó rendszáma alapján beazonosították a gépjármű tulajdonosát, aki elmondta, hogy az autóját kölcsön adta P. Bélának.

A 43 éves P. Bélát a rendőrök Budapest XIX. kerületében elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben. Vallomásában több lopás elkövetését is beismerte.

A férfi 2015. decembere és 2017. januárja között garázsokba tört be, ahonnan gumiabroncsokat lopott el több, mint egymillió forint értékben.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a napokban befejeztek és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..