KRESZ

A városi közlekedés kérdéseivel foglalkozó fórum mintegy 30 résztvevőjét dr. Kerékgyártó János, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte. Elmondta, a városi közlekedés a legösszetettebb és emiatt a legnehezebb terep nemcsak a közlekedésszervezés, de a jogalkotás számára is, hiszen minden közlekedési mód egyszerre, koncentráltan van jelen. Hozzátette, az egyeztetések során itt merül fel a legtöbb érdekellentét, mert mindenki a saját szabadságát, lehetőségeit szeretné növelni, ezt azonban nem szabad mások kárára megvalósítani. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a jogszabálynak elsősorban a biztonságos közlekedés feltételeit kell garantálnia mindenki számára, ugyanakkor az új KRESZ arra törekszik, hogy életszerű, jól alkalmazható szabályrendszert adjon, ami sok esetben szemléletváltást jelent a hatályos jogszabályhoz képest.

Az egyeztetésen szó esett a járdahasználatot, a mikoromobilitási eszközöket, a gyalogos- és a kerékpáros közlekedést érintő szabályokról. Felmerült a turistabuszok utascserére alkalmas helyszíneinek kijelölése, a gépjárművek motorjáratásának tiltása, valamint a mozgáskorlátozottak behajtási szabályainak pontosítása.
Hosszas beszélgetés bontakozott ki a gyors utascsere kérdéséről, ami a tervezet szerint a gépjárművek számra lehetővé tenné – a közösségi közlekedés zavarása nélkül – az autóbuszöbölben, vagy bizonyos esetben – a gyalogos közlekedés zavartalansága mellett – a járdán való rövid megállás lehetőségét arra az időre, amíg az utas ki, vagy beszáll a járműbe. Ebben az esetben a jármű vezetője nem szállhat ki, biztosítva szükség esetén a jármű azonnali elmozdítását. Elhangzott, a lehetőség az életszerűséget és az élhetőséget szolgálja, hiszen a belvárosi környezetben jelenleg ezt legálisan nem lehet megtenni, és a fogyatékosságügyi szervezetek is támogatnák, ugyanakkor például a kerékpárosok számára a megálló autók akadályokat képezhetnek. Több javaslat is érkezett a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályozás szigorítására is.
Az új KRESZ véleményezésére szolgáló workshop-sorozat folytatódik, a következő alkalommal a közösségi közlekedés lesz a téma. Az Építési és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az új KRESZ minden közlekedési mód számára a lehető legkedvezőbb és legbiztonságosabb feltételeket teremtse meg.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!