repülés

Elindult az első török charterjárat Sármellékről

2015.06.16.

Elindult kedden a sármelléki repülőtérről az első törökországi charterjárat, amely szeptember elejéig hetente szállít utasokat Antalyába és vissza.

Iglódi László, a járatokat üzemeltető Green Travel értékesítési vezetője az első gép indítása alkalmából az MTI kérdésére elmondta: a török Freebird Airlines Airbus A320-as gépein 180 utast visznek Törökországba. Az idei nyárra tervezett 12 járat töltöttsége mintegy 70 százalékos, de a következő hetekben induló gépek már gyakorlatilag megteltek. Az idei járatokkal összesen 2100 utast tudnak szállítani, de ha igény mutatkozik, meg is hosszabbítják a szezont.


Kepli József János, a repülőteret üzemeltető Hévíz alpolgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: a járatindítás azt is mutatja, hogy nemcsak a beutazó forgalom miatt van szükség a repülőtérre, de a kiutazók miatt is fontos a működtetése. Megjegyezte, hogy az idei szezonban visszaesett orosz forgalom miatt is jelentősége van a törökországi chartereknek, hiszen ezzel némileg ellensúlyozni lehet a kieső utasszámot.

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a repülőtér idei forgalmában az orosz gépek kiesését némileg ellentételezi a német járatok és a kisgépes forgalom erősödése is. A meglévő németországi járatokon ugyanis a tavalyihoz képest eddig több utas foglalt helyet, és a korábbiakhoz viszonyítva nőtt a néhány személyes gépek száma is. Elmondta még, hogy a következő járatokkal ellentétben a Freebird Airlines gépe az első útján nem közvetlenül Sármellékre jött, a török légitársaság ugyanis Antalyából először Budapestre szállított utasokat.

A Liszt Ferenc repülőtéren néhány Törökországba induló utast a fedélzetére vett, majd így érkezett meg 25 perc alatt Sármellékre, ahonnan már teljes telítettséggel indult a török tengerparti üdülőhelyre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....