Lufthansa

Elindult a Lufthansa első Debrecen-München járata

2016.04.11.

Megérkezett a debreceni repülőtérre a Lufthansa első menetrend szerinti járata Münchenből hétfőn délelőtt, a járat ezentúl heti három alkalommal közlekedik a két város között.

Az első járatot hagyományosan fogadták a debreceni repülőtéren: a Bombardier CRJ 900-as típusú, 98 személyes repülőgép két vízsugár alatt gördült be a légikikötőbe. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere és Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi igazgatója egyaránt mérföldkőnek nevezte a járat indítását, amely jelentősen hozzájárulhat a régió gazdasági, turisztikai fejlődéséhez, új munkahelyek teremtéséhez. Debrecen felkerült a világtérképre, a város ezentúl négy kontinensről érhető el egyetlen átszállással - jelezte Antal Gábor.

- Az új járattal a Debrecenből a müncheni légikikötőn keresztül mintegy 130 járatra szállhatnak át, de a debreceni indulású járat kényelmes alternatívát kínál a határon túli, szlovákiai, ukrajnai, romániai lakosok és vállalatok számára is - mondta az igazgató. Papp László kiemelte, hogy a város repülőtere dinamikusan fejlődik: 2011-ben 18 ezer utas, tavaly már 180 ezer utas fordult ott meg, az utasok száma idén várhatóan eléri a 300-350 ezret.

Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a járatindítás alkalmából kiemelte, hogy Németország a legnagyobb tőkebefektető Magyarországon: 2014-ben 18,7 milliárd euró volt a közvetlen német tőkebefektetés, amely a teljes állomány egyharmada és a teljes magyar külkereskedelmi forgalom 27 százalékát Németországgal bonyolítjuk le. Hatezer német vállalkozás működik jelenleg Magyarországon és mintegy 300 ezer embernek adnak munkát.

Herdon István, a debreceni repülőteret működtető Xanga cégcsoport vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a Lufthansa megjelenése Debrecenben jelentős mértékben hozzájárul a régió fejlesztéséhez, s ahhoz, hogy a repülőtér multimodális központként működjön mind a személy, mind a teherszállítás terén. A Lufthansa Debrecen-München járata hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik a két város között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....