pályázat

Elindult a Magyar Közút Álomút rajzpályázatának közönségszavazása

2020.02.14.

Tavaly év végén ismét meghirdette „Álomút” című országos gyermekrajzpályázatát a Magyar Közút Nonprofit Zrt. általános iskolás gyerekeknek. Az elmúlt években számos gyerek nyertes rajza díszítette már az utakat pásztázó útellenőri autók oldalát és rengeteg díjazott osztály szerzett felejthetetlen élményt a társaság interaktív kiskőrösi Úttörténeti Múzeumában. A pályázatra több mint 2500 rajz érkezett. Az egyes kategóriák győzteseit már kiválasztotta a zsűri, a közönségdíjhoz kapcsolódó szavazást pedig elindította a társaság a hivatalos Facebook oldalán.

Az „Álomút” című rajzpályázatra több mint 2500 pályamű érkezett, a kategóriák (1-2., 3-4., 5-6. és 7-8. osztály, valamint a gyógypedagógiai vagy speciális fejlesztő iskolába járó 1-8. osztályos sajátos nevelési igényű gyermekek) győzteseit már kiválasztotta zsűri. Ezen kívül 40 pályaművet jelöltek közönségszavazásra, melyek szintén kiemelkedőek voltak a kategóriáikban.

A közönségszavazás is elindult a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalos Facebook oldalán, a szavazatokat 2020. február 18-án 12 óráig várják a szervezők. Érvényes szavazatnak az egyes képekhez tartozó „lájkok” és „szívek” számítanak majd. A szavazás itt érhető el: https://facebook.com/pg/MagyarKozut/photos/?tab=album&album_id=3458719890866681.

A kategória- és a közönségszavazás győztese egy-egy osztálykirándulást nyer a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiskőrösi Úttörténeti Múzeumába, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti gyűjteményébe. A nyertesek osztálytársaival együtt utazhatnak busszal Kiskőrösre, ahol múzeumi tárlatvezetésen vehetnek részt, itt a gyerekek interaktív formában ismerkedhetnek meg az útépítés történetével az ókortól kezdve a legmodernebb „szupersztrádákig”, illetve az útépítéshez kapcsolódó gépekkel, eszközökkel.

Az osztálykiránduláson kívül a győztesek művei a 2020 márciusi díjátadót követően egy éven keresztül láthatóak lesznek a társaság útellenőri autóin, illetve 200 darab 5000 forint értékű ajándékutalvány is gazdára talál. A társaság díjazza a gyerekeket felkészítő pedagógusokat is. A kategóriák győzteseit a társaság a pályázati adatlapjaikon megadott elérhetőségeken fogja értesíteni.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..