közösségi közlekedés

Eljött az időalapú mobiljegyek kora

2021.01.07.

Újabb mobiltelefonnal megvásárolható jegytípussal, időalapú menetjeggyel bővítette szolgáltatását a DKV Közlekedési Zrt. Debrecenben - jelentették be a város és a társaság vezetői.  

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy a múlt év októberében bevezetett mobil vonaljegy egyre népszerűbbek: eddig mintegy kilencezret értékesítettek, de a január elsején bevezetett időalapú mobiljegyet is napról napra többen vásárolják.

A polgármester elmondta, hogy az idén nem emelkedik a DKV-jegyek és -bérletek ára. A Debrecen 2030 program keretében folyamatosan fejlesztik a helyi közösségi közlekedést: új villamosok beszerzése mellett a várost kelet-nyugati irányban átszelő új villamosvonal megépítését tervezik.

Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója azt mondta, az új mobiljegytípus hiánypótló utazási lehetőség: egy jegy megvásárlásával 60 percen keresztül biztosítják az utazást a DKV járatokon.

Az egyórás mobiljegy vásárlása - a mobil vonaljegyhez hasonlóan - Androidos és iOS rendszerre is egyszerűen letölthető applikáción keresztül történik, és csak néhány percet vesz igénybe. A készpénzmentesen, bankkártyával megvásárolható mobiljegy a DKV Zrt. menetrend szerinti autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratain, a vonalak teljes hosszán érvényes.

Az első érvényesítéstől számított 60 percen keresztül ez a jegy korlátlan számú átszállást biztosít az utasok számára. Az időalapú mobiljegy ára 400 forint, amely már egy átszállás esetén is kedvezőbb árú utazást biztosít a vonaljeggyel szemben - ismertette a részleteket Nagy Attila.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....