közlekedés veszélyeztetése

Elképesztő, mi mindent hagyunk el az autópályán

2019.08.17.

Vitorlás hajó, hűtőszekrény, kábeldob, mosogatótálca – egyebek mellett ezeket hagyták el az autósok az osztrák autópályákon – írja az orf.at

Az autópályán levő idegen tárgyak óriási veszélyt jelentenek a közlekedőkre – hívja fel a figyelmet az osztrák autópályákat üzemeltető ASFINAG. A tárgyak kikerülése, a hirtelen fékezés megannyi baleseti kockázat.

Az orf.at beszámolója szerint két év alatt megduplázódott az autósok által a pályán felejtett, vagy éppen tudtuk nélkül ott hagyott, a járművekről leeső tárgyak száma.

A most közzé tett, tavalyi évre vonatkozó adatok szerint Ausztria szerte összesen 4400 autópályán heverő tárgyról tettek bejelentést. 2016-ban 1900, 2017-ben pedig 3200 bejelentés érkezett az ASFINAG-hoz, vagyis drámai a növekedés és ezáltal a baleseti kockázat.

A csúcstartó a tartományok között Steiermark ( Stájerország) 1057 jelentéssel, míg a legkevesebb autópályán heverő tárgyról a magyar határral szomszédos Burgenlandból érkezett jelzés.

A tárgyak listája elképesztő változatosságot mutat: a karosszéktől a hűtőszekrényen át, a kábeltartó dobtól az újságos kötegig, az abroncsoktól a mosogatóig szinte minden megtalálható. A legnagyobb jelzőt minden bizonnyal az a vitorlás hajó jelenti, amelyet anélkül vontatott egy jármű, hogy vezetője érzékelte volna, a vontatmányt hátra hagyta a pályán.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....