fedélzeti kamera

Elképesztő videón, ahogy egy futár túlél egy vasúti balesetet

2024.03.06.

Ezután garantált, hogy kétszer is körbenézel majd a vasúti átkelők előtt.

Döbbenetes és sokkoló videót osztottak meg 2021-es vonat balesetről, amit csodával határos módon túlélt a vasúti síneken áthajtó Amazon futár. Az eset Ixoniában, Wisconsin államban történt, ahol egy olyan vasúti átkelőhöz ért Amazon furgonjával Alexander Evans, ahol nem volt sorompó, se lámpa, csupán egy jelzés, ami figyelmeztet a vasúti átkelőre. Mindkét irányba fedélzeti kamera volt a furgonba szerelve, így láthatjuk, ahogy egy ideig a vasúti sínekkel párhuzamosan közlekedik a futár, mígnem körbetekint, és áthajt a sínen.

Mint kiderült, a futár süket a bal fülére, ezért nem hallotta, hogy a vonat már rég dudált. Csak akkor vette észre a vonatot, amikor már teljesen mellé ért és szerencséjére ekkor az ülései már túl voltak a síneken, így a csodával határos módon túlélte az elképesztő csattanást, amivel a vonat félbeszakította a furgonját. A felvételen látszik, ahogy a vonat közvetlenül Evans mögött robog el, miközben ő az ülésében ül a fejét rázva. Amikor megkérdezték, hogy mit érzett a baleset során azt válaszolta: „Csak levegőt és nyomást. Észleltem, ahogy a légzsákok kinyílnak, de azt sem tudtam, hogy mit érezzek, hogy őszinte legyek.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.15
Mocsáron jár, úszni tud és minden terepet felfal. Mi kell még egy autótól?  ..
2026.03.15
A hajrában átvészelt szívrohamon túl is voltak fontos tanulságai a Kínai Nagydíjnak Andrea Kimi....
2026.03.15
Nem kis fejtörést okoz az orosz autóiparnak a frissíben hatályban lépett nyelvvédelmi törvény. ..
2026.03.15
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Aki ügyetlen, mindenhol ügyetlen. ..
2026.03.15
Egy évtizedes stagnálás után a brit kormány radikális fordulatot hirdet a közlekedésbiztonságban:....
2026.03.15
Újabb útvonallal bővíti debreceni hálózatát a Wizz Air, a nyári időszakban már Bulgária....
2026.03.15
A brit What car? magazin egy sor kategóriában kiválasztja az általa a 2026-os Év Autója díjra....
2026.03.15
Nem véletlenül mondják, hogy arra nézz, amerre menni akarsz, ellenkező esetben baleset történhet.....
2026.03.15
A páratlanul nehéz körülmények miatt alig maradt valaki a Rally1 mezőnyből versenyben. Kacuta....
2026.03.15
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat,....