Ford GT

Elkészült az első utcai Ford GT

2016.12.21.

Legördült a szerelősorról a szupersportkocsi első példánya Ontarióban.

A Ford GT ugyan már megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt idén a GT autók között, de a szériaváltozat gyártása csak most kezdődött meg a Multimatic ontariói gyárában. Az első példányt Raj Nair, a Ford elnökhelyettesen vezette le a szerelősorról.

Amikor 2006-ben elkezdtük a projektet, két cél lebegett a szemünk előtt: hogy nyerjen Le Mans-ban, és, hogy idén év vége előtt elkezdjük a kiszállításokat. Mindkettőt elértük” – nyilatkozta Nair.

A Ford még mindig nem árulta el a pontos műszaki adatait az autónak, csak annyit, hogy egy 3,5 literes V6-os EcoBoost turbómotor hajtja 600 lóerővel. A gyártást a versenyautókat is készítő Multimatic cégre bízták, évente 250 autónak kell elkészülnie. Már két évre előre eladták mind az 500 példányt. Összesen csak 1000 autót fognak gyártani 4 év alatt, a második 500 példányra csak 2018-ban vesznek fel megrendeléseket.

Mindenkinek, aki részt vett a tervezésben és fejlesztésben, beleértve az alkalmazottainkat és a beszállítóinkat is, ez a pillanat olyan, ami megérdemli, hogy megünnepeljük. A vadonatúj Ford GT a bizonyíték arra, hogy milyen erősek vagyunk innovációban, és hogy többet akarunk adni az ügyfeleinknek a könnyű anyagok, az aerodinamika és az EcoBoost motortechnológia vonatkozásában” – tette hozzá Nair.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....