Turán Frigyes

Elkezdődött a jubileumi Portugál-rali

2016.05.20.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor tegnap este a lousadai super special szakaszon melegítették be a Ford Fiestát, ahol a 112 versenyzőnek egy ráhangolódó 3.36 kilométeres távot kellett teljesíteniük.

„Egyelőre nem szabad nagy álmokat kergetnünk, hiszen a reális céljainkat nézve nem azért jöttünk, hogy nyerjünk. A többiekhez képest, akik már legalább másodjára mennek ezeken a pályákon, mi kevés tapasztalattal rendelkezünk, így szinte a nulláról kell építkeznünk. Szeretnénk magunkhoz képest gyorsan autózni, természetesen arra is figyelnünk kell, hogy beosszuk az energiáinkat, ugyanis rendkívül hosszú 360 kilométer. Spórolni biztos hogy nem fogunk, megpróbálunk mindent kiadni magunkból és az autóból is. A kulcs mindenképp a  gumiválasztás lesz, figyelnünk kell arra, hogy nem mindig az adott gyorshoz legjobb Hankook gumit kell kiválasztanunk, hanem olyat, ami minden szakaszon jól teljesít“ – mondja Turán Frigyes.

Az 50. jubileumi évét ünneplő Portugál Rallye már az első nap is rendkívül látványosan zajlott.  Frici és Gabi az előző napok tesztjein és a tegnap délelőtti shakedown alkalmával is jól teljesített, ami mindenképp bizakodásra adhat okot a további napokra nézve.

„Mivel már nyolcadik éve megyünk együtt Fricivel, nagyon összeszokott párost alkotunk, félszavakból is megértjük egymást, ami a későbbiekben hasznos lehet. Sikerült nagyon jól megírnunk az itinert, ezért úgy érzem, egyáltalán nem hátrány, hogy „papírból“ és navigátorból kell autóznunk. Már van egy kedvenc gyorsaságim is, a 37 kilométeres Amarante szakaszt várom a legjobban, mely a tempós és széles pályájával nagyon emlékeztet a finn világbajnokság gyorsasági szakaszaira. Sok a ritmusváltás, vannak izgalmas erdőben száguldozós pályaszakaszok, ahol el kell érnünk az autó végsebességét. Portugáliában mindenképp a célba érés az elsődleges célunk, ha sikerült az első tízben végeznünk egy ilyen erős mezőnyben, az már remek eredmény lenne“ – mesél a titkos vágyakról Zsiros Gabi.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor végül az első szakaszt 2:52.8-as idővel összesített 34.-ként a középmezőnyben zárta. Hamarosan 605 kilométer össztávval folytatódik a mai 8 gyorsasági szakaszból álló versenynap. Ma a leghosszabb táv 27.44 kilométer, melyet Ponte de Limában kell teljesítenie a 112 indulónak, míg az utolsó gyorsra Porto gyönyörű belvárosában kerül sor. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....