autópálya építés

Elkezdődött a romániai Kárpátokon át tervezett első autópálya építése

2020.03.31.

Elkezdődött a Kárpátok romániai vonulatát átszelő első, a Nagyszeben-Pitesti nyomvonalon haladó autópálya építése - jelentette be a román állami autópályaépítő vállalat - írja az MTI.

Az összesen 123 kilométer hosszú autópálya a Déli-Kárpátokon halad át, megépítését öt szakaszra bontották. Ezúttal a Nagyszeben és Boita közötti csaknem 15 kilométeres szakasz építése kezdődött el. Az osztrák Porr vállalat már korábban megnyerte a közbeszerzési pályázatot, de a román hatóságok most írták alá az építkezés elkezdésére feljogosító engedélyt.

A 612,6 millió lej (126,8 millió euró) értékű szerződést a felek tavaly áprilisban megkötötték, a tervek szerint a csaknem 15 kilométer megépítése várhatóan három évet vesz igénybe. Lucian Bode közlekedési miniszter létfontosságúnak nevezte a korszerű út megépítését a román gazdaság számára.

Romániában még egyetlen autópálya sem szeli át a Kárpátok vonulatát. A Nagyszeben és Pitesti közötti sztráda is lassan készül majd el,  a domborzat miatt legnehezebbnek számító hegyvidéki szakaszok megépítését hat évre tervezik.

Az autópálya része a negyedik európai közlekedési folyosónak. Megépítését a francia Renault gépkocsigyártó szorgalmazta, amelynek Pitesti mellett van a Dacia-üzeme. A gyártó kilátásba helyezte, hogy elköltözteti a romániai gyárát, ha belátható időn belül nem épül meg a sztráda, amely megkönnyítené és költséghatékonyabbá tenné a Dacia nyugatra irányuló exportját.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....