Tassi Attila

Ellenfélre talált a magyar TCR pilóta

2018.08.11.

Mi lesz abból, ha egy kihívásokat kereső autóversenyző találkozik egy hasonló életkorú, hasonló beállítottságú influencerrel? Egyértelmű, hogy olyan verseny, amely közönség előtt, a virtuális térben zajlik. Ma délután Tassi Attila autóversenyző és a népszerű influencer, GoodLike csaptak össze egy szimulátoros autóversenyen, hogy eldöntsék, ki a jobb.

A péntek délutáni kánikula sem tartotta vissza a 2018-as TCR Europe szezonban a HELL ENERGY Racing with KCMG csapatával versenyző Tassi Attilát, és a gamer világban ismert GoodLike-ot, hogy egy szimulátoros autóverseny keretein belül mérjék össze tudásukat. A fiúk viadala a social médiában kezdődött – GoodLike egy Instagram storyban megemlítette, hogy imádja az autósportokat, arra azonban nincs lehetősége, hogy gyakorolja is azt.

Tassinak nem is kellett több, kihívta az influencert – akivel egyébként a magánéletben is jó kapcsolatot ápol – hogy ha már valódi pályán nem indulhatnak, szimulátoron versenyezzenek egyet. GoodLike persze örömmel elfogadta a felhívást. A mai versenyre a srácok meghívták pár követőjüket is, akik közül két szerencsés szintén megmérkőzhetett kedvencével. A Tassi vs. GoodLike párbaj végül döntetlennel zárult.

„A részvétel a fontos.” – kezdte nevetve a GoodLike néven ismertté vált Pólya Márton. – „Izgalmas élmény volt egy hivatásos autóversenyző ellen kiállni, ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Nagyon élveztem a délutánt, bármikor szívesen állok elébe egy visszavágónak, hogy a döntetlen eldőljön.”

„Vicces volt a mai nap, örültem neki, hogy össze tudtuk hozni, GoodLike ügyesen ment, jó ellenfél volt. Neki ez a mai verseny játék volt, nálam viszont már a felkészülés részének is vehetjük, mivel jövőhéten újra versenyhétvége Assenben. Volt most egy nagyobb szünet a futamok között, ki is használtam és elmentem nyaralni, szükségem volt már egy kis pihenésre, de most újult erővel kezdtem neki a felkészülésnek és már nagyon várom, hogy újra rajthoz állhassak. Remélem ezúttal meglesz a dobogó, ezen leszek, aztán majd meglátjuk.” – mondta Tassi.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....