Brüsszeli Autószalon

Elmarad a 2022-es Brüsszeli Autószalon

2021.12.01.

A romló járványhelyzet miatt a szervezők lemondták a januárra tervezett kiállítást. 2023-ban azonban újra megrendeznék a szalont.

A járvány negyedik hullámának emelkedő fertőzésszámai és a szigorú belga állami intézkedések vezettek a Brüsszeli Autószalon lefújásához a szervezők tájékoztatása szerint, a jelenlegi helyzetben ugyanis nem tudtak volna biztonságosan vendégül látni annyi látogatót, amennyire számítani lehetett.

Andreas Cremer, a Belga Autós és Kerékpáros Szövetség (FEBIAC) elnöke bízik benne, hogy 2023 januárjában viszont egy nagyszabású kiállítással ünnepelhetik meg az első Brüsszeli Autószalon 100. évfordulóját. A tervek szerint egy digitális platformot is fejlesztenek majd arra a seregszemlére, amelyen keresztül az autósok feltehetik a kérdéseiket a szakértőknek.

A frankfurtinál és a genfinél kisebb Brüsszeli Autószalon először 1902-ben nyitotta meg a kapuit az autózás iránt érdeklődő látogatók előtt, az utóbbi években a rendezvény csak a páros években került megrendezésre.

A 2022-es kiadást január 15-től 23-ig között tervezték megtartani, sok gyártó részvételével. Korábban itt volt a világpremierje a második generációs Range Rover Evoque-nak, a Ford Mondeo Hybridnek és a Hyundai i40 ráncfelvarrott változatának.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....