pályázat

Előzés: már nem a BYD ATTO a legnépszerűbb az e-autó pályázaton

2024.12.13.

A Tesla modellje érte el elsőként a félezres igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű vállalati e-autó pályázaton. Sokáig a BYD ATTO 3 vezette a mezőnyt a legnépszerűbb típusok rangsorában. A Model Y folyamatos felzárkózás után a közelmúltban vette át az első helyet, most pedig a kérelmek alapján elsőként érte el az 500 darabot - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A BYD a márkák összevetésében messze elhúzott a többiektől. Több mint 1300 darabjához képest a második Tesla pontosan 800-nál jár, a harmadik Volvo pedig valamivel négyszáz fölött - ismertették. Az éllovas kínai gyártónak már négy típusából igényeltek legalább százat a cégek: az ATTO 3 (489 darab) mellett a Seal (339), a Dolphin (288) és az ETP3 (103) is a legkeresettebbek közé tartozik.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az év elején indult program iránti érdeklődést érezhetően megdobta a részvételi feltételek könnyítése.

A módosítások október végi bevezetése óta 484 vállalkozás jelentkezett több mint 2 milliárd forint támogatásért 526 gépkocsi megvásárlásához.

A pályázói kör bővítése óta eltelt másfél hónapban mindhárom mutatóban közel 60 százalékos növekedés látszik a megelőző azonos időszakhoz képest.

A közlekedés zöldítését célzó programban eddig összesen 4426 gazdasági társaság kért 20,3 milliárd forintot 5246 zöldjármű beszerzéséhez. A teljes keretösszeg kétharmadát tehát már megpályázták, több mint felét szerződésekben le is kötötték, közel hatodát pedig ki is fizették - összegezte Facebook-bejegyzésében az EM.

A közleményben felidézték: a kormány két programban összesen mintegy 60 milliárd forinttal támogatja a tiszta és csendes autók hazai térnyerését. A másik kiírás a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza. A tisztán elektromos járművek üzemeltetése, karbantartása olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké.

Terjedésüknek is köszönhető, hogy a korábbi folyamatos növekedéssel szemben tavaly 7 százalékkal csökkent a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból Magyarországon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Jelentős a torlódás az M1-es autópályán mindkét irányba Komárom és Tata között, aki teheti az 1-es....
2026.09.02
A hosszú nyári autós utazások nemcsak a sofőrt, de az autót is próbára teszik. Az autópályás tempó....
2026.09.02
Az elektromos autók meglepően rövid idő után kerülnek ki a forgalomból Norvégiában, sőt bizonyos....
2026.09.02
A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek....
2026.09.02
A megengedett sebesség másfélszeresével száguldozó autóst mértek be a rendőrök. ..
2026.09.02
Trükközni próbált a simlis sofőr. ..
2026.09.02
Felkötheti a gatyáját, aki az A-szegmensben próbálna labdába rúgni a BYD mellett. ..
2026.09.01
 A "Wirtschaftswoche" üzleti magazin szerint az igazgatótanács  egyhangúlag úgy döntött, hogy a....
2026.09.01
Néhány éve még félórás villámtöltés számított jó eredménynek, ma már tíz perc alatti értékekért....
2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....