taxi

Elrabolta egy taxistól az autóját - elfogták

2024.10.04.

Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint megfenyegetett egy taxist, majd elrabolta az autóját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.

A tájékoztatás szerint a 27 éves férfi szerdán nem sokkal éjfél után taxit rendelt egy józsefvárosi kórházhoz, onnan egy XVIII. kerületi kisbolthoz vitette magát, majd amíg a taxis kint várt, bemászott a kerítésen, és az udvaron lévő hűtőből alkoholt lopott.

A férfi ezt követően visszaszállt a taxiba, beült a sofőr mögé, az oldalához szorított egy hegyes tárgyat, és arra utasította a taxist, hogy üljön át az anyósülésre.

A férfi ezt követően az autóval a Jég utcához hajtott. Amikor megálltak, felszólította a taxist, hogy adja át a pénzét, iratait és a telefonját. Az elkövető ezután kiparancsolta a sofőrt az autóból, majd elhajtott. A cselekmény során nem sérült meg senki - ismertették.

A XVIII. kerületi rendőrök még aznap azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves férfit. Időközben kiderült, hogy a férfi az 5 millió forint értékű taxit 800 ezer forintért eladta egy általa nem ismert embernek, akinek gyanús lett a tranzakció, ezért bement a monori rendőrkapitányságra és elmondta a történetet.

A XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai péntek délben Pestszentlőrincen, egy garázssor előtt elfogták a 27 éves férfit, akit rablás bűntett és lopás vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd egy büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel egy korábbi börtönbüntetését nem kezdte meg - áll a rendőrség közleményében.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....