Csepel

Emléket állítanak az egykori Csepel Autógyárnak Szigetszentmiklóson

2015.05.17.

Gyártmánymúzeummal állítanak emléket az egykori Csepel Autógyárnak és az ott készített járműveknek Szigetszentmiklóson. A kiállítás vasárnaptól látogatható.

Az egykori Csepel Autógyár területén létrehozott muzeális intézményben gépjárműveket, alkatrészeket, fényképeket és dokumentumokat láthat a közönség. Lázár Gergő, az ipartörténeti jelentőséggel is bíró gyűjtemény szakmai hátterét és kezelését biztosító Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetője az MTI-nek elmondta: a gyártmánymúzeum egy 700 négyzetméteres hangárban kapott helyet, leglátványosabb darabja az a hat teherautó, amely az itt készült járművek teljes spektrumáról áttekintést ad az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig.

De találkozhatnak a látogatók sebváltókkal, motorokkal, kardántengelyekkel és hozzájuk kapcsolódó részletes műszaki leírásokkal, fotókkal, valamint az autógyárral kapcsolatos könyvekkel, kiadványokkal, köztük az egykori üzemi lap bekötött példányaival.

Lázár Gergő felidézte: Szigetszentmiklós és Szigethalom határában már az 1920-as évek végétől működött üzem, de akkor repülőgépeket, -alkatrészeket gyártottak, a második világháború alatt elsődlegesen katonai repülőket. 1944 áprilisában öt hullámban bombázták a gyár területét, szinte földig rombolták és teljesen leállt a termelés. Az üzem sorsa egy ideig bizonytalan volt, végül 1950-ben indult újra, akkor már gépjárműgyártással, és a nevét is ekkor kapta.

Leghíresebb gyártmányuk a Csepel Autó és annak évtizedek során létrehozott verziói voltak, de készültek itt autóbuszalvázak és járműfőegységek is. "Termékeik jó minőségűek voltak és külföldre is eljutottak" - emlékeztetett az intézményvezető. Az üzem fénykorában, a 70-es évek elején csaknem 10 ezer embernek adott munkát, és ezzel jelentősen hozzájárult Szigetszentmiklós növekedéséhez. "Ennek nyomán kezdődött el a lakótelep-építési program, vele intézmények is létrejöttek, de az autógyárnak saját művelődési háza is volt."

Az üzem 1992-ben zárt be véglegesen, és az ÁTI-Sziget Kft. által működtetett ipari park vette át a helyet. A cég Fejős Mihály vezetésével 2009-ben határozta el, hogy múzeummal kíván tisztelegni a gyáróriás előtt. "Egy hangárépületet jelöltek ki erre a célra, amelyet felújítottak, de autóvázakat, felújítandó járműveket is vásároltak, valamint számos magánemberrel vették fel a kapcsolatot, akik gyakran nemcsak a téma jó ismerői, de különleges relikviák tulajdonosai voltak" - hangsúlyozta Lázár Gergő.

A város életében egykor fontos szerepet betöltő üzemnek emléket állító múzeum létrehozásába az önkormányzat is bekapcsolódott, vállalta az üzemeltetést, a marketingmunkát, valamint tárlatvezetést biztosít, a gyártmánymúzeum megvalósítását pedig a Városi Könyvtár és Közösségi Ház végezte, hiszen - mint Lázár Gergő rámutatott - a városi helytörténeti gyűjtemény nagyon gazdag dokumentációs anyaggal rendelkezik ebben a témában.

Az idei év tesztidőszak lesz, október végéig tartanak nyitva és előre be kell majd jelentkezni, de a létrehozók bíznak a további fejlődésben és folyamatosan gyarapítják majd a gyűjteményt - tette hozzá Lázár Gergő.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....
2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....
2025.12.23
A leállósávban állt meg a rendőr és a tűzoltó, amikor letarolta őket a kisbusz. ..
2025.12.23
A Škoda Auto az év eleje óta már 100 000 darab tisztán elektromos Elroq kompakt SUV-ját gyártotta....
2025.12.23
A KTM motorkerékpár-gyártó visszahívja a KTM 390 Adventure R, Adventure X, Enduro R és SMC R....
2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....