ittas vezetés

Ennyi sofőr fújt bűncselekményi kategóriát ma, Ivó névnapján

2022.05.19.

Az ittas vezetők kiszűrésére szervezett, 2 órás akcióban ellenőrzött 3666 sofőr közül 27-en vették szó szerint a mai névnapot.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a teljes felségterületüket lefedve, a közlekedésbiztonság érdekében tartottak finn módszeres ellenőrzéseket május 19-én, Ivó napján. A 6 és 8 óra közötti időszakban 3666 autót állítottak meg, 27 sofőr pozitív eredményt produkált. Közülük tizenegyen elérték a büntetőjogi kategória mértékét, velük szemben járművezetés ittas állapotban bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást.

A többi 16 vezetőnek összesen 970 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki. A rendőrök az egyéb jogsértések mellett sem mentek el, 11 sofőrt bírságoltak 165 ezer forintra.

A legtöbb járművezetőt a Szentendrei Rendőrkapitányság illetékességi területén szondáztatták, az 595 ellenőrzésből négyen akadtak fenn. A második, illetve harmadik legmagasabb számú megállítást a gödöllői autópályás rendőrök, illetve a nagykátaiak hozták 531, illetve 430 kontrollal. Örvendetes, hogy a két helyszínen ellenőrzött sofőrök közül egy sem fogyasztott alkoholt vezetés előtt és egyéb jogsértést sem tártak fel a rendőrök.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a jövőben is tervez hasonló akciókat a közlekedés biztonságának megszilárdítása és javítása érdekében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....
2026.06.11
Az IVECO az elektromobilitás területén is több mint 50 éves szakértelmére és kiterjedt....
2026.06.11
Az ADAC 2026-os májusi tesztjén mind a CYBEX Sirona Ti, mind a CYBEX Pallas G3 autósülés elnyerte a....