kereskedelem

Eppel János: Négy évig tartott, amíg a fellendülés elkezdődött

2014.12.16.

A Porsche Hungaria évet értékelő sajtótájékoztatóján Eppel János ügyvezető igazgató arról beszélt, hogy érzékelhetően jobb érzésekkel állhat az újságírók elé, mint az elmúlt négy-öt évben.

A Porsche Hungaria az idén várhatóan  35 ezer új személygépkocsit értékesít, ebből 23 ezret Magyarországon, 12 ezret pedig az Ukrajnát, Mecadóniát, Bulgáriát, Szerbiát, Albániát és Montenegrót is magában foglaló térségben – mondta el Eppel János.  A Porsche Hungaria ezzel Magyarország legnagyobb járműimportőre és a térség legjelentősebb forgalmazója.

Eppel János

Az ügyvezető igazgató felidézte a 2008-ban kitört válságot, amely hetven százalékos visszaesést okozott a hazai újautó eladásokban. A márkakereskedők válság üzemmódra kapcsoltak, gazdasági-pénzügyi túlélésre rendezkedtek be, s közben a szolgáltatások színvonalából sem lehetett engedni – fogalmazott Eppel János.

Négy évig tartott, amíg a fellendülés elkezdődött – jelentette ki az ügyvezető igazgató, érzékeltetve azt, hogy idén a teljes magyarországi új személygépkocsi eladások várhatóan húsz százalékkal, míg a kishaszonjárművek értékesítése negyven százalékkal haladja meg a tavalyi év számait.  Személyautókból 75 ezer, kishaszonjárművekből pedig 18.500 darab eladása prognosztizálható. 

Megjegyezte: a Porsche Hungaria márkáit - Audit, Skodát, SEAT-ot és Volkswagent - forgalmazó, országos hálózat a válság miatt 30 százalékkal zsugorodott, jelenleg 81 jogi személy alkotja, amely 150 kerekedői és 175 szerviz szerződést jelent.

Eppel János és Vérten Sándor kommunikációs igazgató az évértékelőn. 

-Sok emberi drámát éltek meg a leépítések miatt a márkakereskedők – utalt Eppel János arra, hogy sokszor nehéz döntések meghozatalára volt szükség.

A sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy cég budaörsi alkatrészbázisa mintegy 100 millió euró értékben forgalmazott alkatrészeket az idén, ennek kétharmadát a régió szervizeinek szállította ki, egyharmadát belföldieknek. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a Porsche Hungaria Kft. árbevétele az idén 260-270 milliárd forint körül alakul.

Eppel János bejelentette azt is, hogy az autós érdekképviseltekkel összefogva jövőre erőteljes lobbitevékenységet és kampányt terveznek az ágazatban jelenlévő feketegazdaság visszaszorítása, az autóforgalmazás és - javítás színvonala emelése érdekében. Javasolják egyebek között a hivatalos központi gépjármű kártörténet nyilvántartás bevezetését, a használtautó-importnál a számlaadási kötelezettség bevezetését, valamint a forgalomból kivonás szigorúbb szabályozását.

Optimista a 2015-ös évet illetően is az ügyvezető igazgató. A Porsche Hungaria jövőre 25 ezer új autó eladásával számol Magyarországon, ez kétezerrel haladná meg az idei értékesítést.

Hány győri Audi fogyott?

Mátrabérci Sándor Audi márkaigazgatót arról kérdeztük az évértékelő után, 2014-ben hány Győrben készült Audit értékesítettek Magyarországon?

A3 Limousine-ből 234-et adtak el, A3 Cabrio-ból 11-et, TT Coupéből pedig1 darabot - kaptuk a választ. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....
2026.04.28
A világ legnagyobb gyártója 10,48 millió autót értékesített világszerte a március végével záródott....
2026.04.28
Az EU zöld utat adott a fejlett vezetéstámogató rendszereknek. Csak éppen nem gondoskodtak arról,....
2026.04.28
Hatékonynak bizonyult a kétnapos áprilisi buszsávellenőrzés a fővárosban: 87 esetben intézkedtek a....
2026.04.28
Múlt héten az autópálya gödöllői szakaszán rögzítette az egyik forgalomfigyelő kamera a döbbenetes....
2026.04.28
A kisautó és a kis SUV modelleket nem váltja fel közvetlenül az Audi, mivel inkább a nagyobb....