éves eredmények

Eppel János: Sikeres évet zár a Porsche Hungaria

2015.12.16.

Az idén várhatóan 27.500 személygépkocsit és haszonjárművet értékesítünk, 15 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben – mondta el újságíróknak Eppel János, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója a cég karácsonyi fogadásán. Újra egy sikeres év volt a márka életében – értékelte a lassan távozó esztendőt az ügyvezető igazgató.

25 év 5 percben – egy filmvetítéssel indult a Volkswageneket, Audikat, Skodákat, SEAT-okat és a Porschékat értékesítő Porsche Hungaria karácsonyi fogadása. Huszonöt évvel ezelőtt jelent meg a cég a magyar piacon, s lenyűgöző számok kötődnek a negyedszázadhoz.

Eppel János ügyvezető igazgató

593 ezer eladott új gépkocsi, százezer használt autó értékesítése, s milliókban mérhető javított autó – vonta meg a huszonöt év mérlegét Eppel János, aki 21 éve van a Porsche Hungaria-nál.

2015-ben egészen napsütés időjárás uralkodott – érzékeltette a gazdasági helyzetet meteorológiai hasonlattal az ügyvezető igazgató, aki felidézte a 2008-as válságot is, amely megrostálta a márkakereskedői hálózatot, az idén azonban már stabillá váló gazdasági környezetben dolgozhattak a márkakereskedők.

Mindezt a járműértékesítés is visszaigazolja. Tavaly 22.600 járművet értékesített a Porsche Hungaria, idén pedig 27.500-at, a növekedés mértéke 15 százalék. Az eladott járművek közül 2.500 haszonjármű volt, a döntő rész pedig személygépkocsi. A magán és a céges eladások aránya 30-70 százalék, ebben a vonatkozásban az egyszemélyes kft. is céges eladásnak minősül.

Eppel János úgy fogalmazott, a napsütés időjárásban időnként voltak borúsabb időszakok, a dízel-ügy kipattanását értette ezalatt. Úgy vélekedett, a magyar vásárlók kitartottak a márka mellett, létrehoztak egy zöld számot, a panaszok száma azonban nem érte el a százat.

Üzletpolitikánkkal szeretnénk megőrizni ügyfeleink bizalmát – fogalmazott a cégvezető, aki elmondta azt is, a magyar piacon 34 ezer olyan dízelmotor fut, amelyet 2016-ban a Volkswagen költségére megnyugtató módon rendeznek. Egyes motoroknál a szoftvert frissítik, másoknál egy úgynevezett áramlásátalakítót alkalmaznak. A visszahívott járművekre mintegy egyórás szervizmunka vár.

Rendelkezésre állnak a műszaki megoldások, amelyekkel a motorok megfelelnek a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos európai jogszabályi előírásoknak – mondta el az ügyvezető igazgató. Kérdésre válaszolva kifejtette, a dízel-ügy miatt nem csökkent a dízelmotorok népszerűsége, az értékesítésben nem tapasztaltak ettől való félelmet.

Ami pedig a jövő évet illeti, a dízel-ügy teljes lezárása mellett további tíz százalékos járműértékesítési növekedést tervez a Porsche Hungária.

2016-ban 30 ezer járművet akarunk értékesíteni – jelezte a célt Eppel János ügyvezető igazgató a cég szerdán tartott karácsonyi fogadásán.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....