go-kart

Erdei pálya épül elektromos gokartoknak Miskolctapolcán

2015.05.22.

Június 12-én nyílik Európa egyik legmodernebb, és Magyarország egyetlen erdei elektromos gokart pályája az Avalon Parkban.

A Miskolctapolcán felépülő Avalon Park turisztikai komplexum egyik legfőbb attrakciója lesz az 562 méteres, fák között kanyargó Hell Kart Ring, ahol egyedülálló környezetben élheti át mindenki a száguldás és a sebesség élményét, ráadásul mindezt száz százalékosan környezetbarát módon, zaj és füstkibocsájtás nélkül, akár 60 km/h sebességgel. A 7-30 lóerős Rimo Sinus Ion gokartokkal egy 8 perces futam 2950 forintba fog kerülni.

A Hell Kart esetében 7 különböző nyomvonal alakítható ki, így folyamatosan megújulhat a pálya. A pályát a jelenleg elérhető összes biztonsági felszereltséggel ellátták. Itt működik már az a rendszer, amelynek bevezetését még a Forma 1-ben is fontolóra vették. Ha valaki megforog, vagy kicsúszik a kanyarban, akkor a pálya azon részén limitálható a sebesség, így nem történhet baleset, nem csapódnak egymásba a többiek nagy sebességgel.

„A Hell Kart, ahogyan a legutóbbi helyszínbejáráson láttam, nagyon komoly, nemcsak amiatt, mert szinte az erdő közepén van, de a kialakítása miatt is. A 8-12 méteres szélesség, és a komoly versenypályákkal vetekedő technikai paraméterek egyedülálló élményt fognak nyújtani mindenkinek. Elektromos gokarttal még nem sokszor mentem eddig, de a legnagyobb előnye, hogy nem kell beöltözni, hiszen nem lesz a ruha benzingőzös” - nyilatkozta Bessenyey Zoltán, a Hell racing Team autóversenyzője.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....