Renault-Nissan konszern

Eredmények, újdonságok, változások a Renault háza táján

2017.06.12.

A francia márka magyarországi importőre kimagasló globális és hazai eredményekről adott számot a közelmúltban, melynek apropóján az idén érkező új modellekről, valamint a szervezeti és hálózati változásokról is tájékoztatást kaptunk.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A legdinamikusabban fejlődő csoporttá avanzsált a Renault-Nissan szövetség a JATO Dynamics által készült riport alapján, mely szerint márciusban a legtöbb autót (2,33 millió darabot) a francia-japán konszern adta el világszerte, az első negyedéves összesítésben is előkelő helyet,  a dobogó harmadik fokát vívták ki maguknak.

A magyarországi piacon elért eredmények is legalább ilyen biztatóak, hiszen a hazai top 10-es lista szereplői között három Dacia (Duster, Logan, Sandero) és egy Renault (Clio) modell is megtalálható. Az első négyhavi összesítésben pedig 4237 db Dacia és Renault talált gazdára az itthoni kereskedésekben, ennek köszönhetően 11 százalékos piaci részesedést és a második pozíciót tudhatja magáénak a márka.

Wachtler Tamás - ügyvezető igazgató

Wachtler Tamás ügyvezető igazgató elmondása szerint az idei év első 4 hónapjában a magánvásárlók körében 28 százalékos növekedést ért el Renault-Dacia az előző év hasonló periódusához képest. Fentiek érdekessége, hogy a 2,4 százalékpontos gyarapodás kétharmadát a Dacia modellek eladásának köszönhetik, melynek hátterében főképp a hazai piac sajátossága áll, a Renault eladások progressziója mögött pedig a 2012 óta tartó folyamatos paletta megújulás vélhető. Ez utóbbi esetében tényleg figyelemre méltó, hogy a márka a 2016-os év végéig 6 kategóriában mintegy 14 modellfrissítést vagy újdonságot dobott piacra, és az idei év is tartogat még bőven érdekességeket.

Május végén mutatkozik be külhonban a ráncfelvarrott Capture, június végén pedig itthon is megjelennek az új Koleos-ok. Zéró emissziós, azaz villanyverdák frontján nyár végére várható két modell debütálása, a Zoe és a Kangoo Expert, melyek újdonsága, hogy már több (270, 370 és 400 km-es) nagy hatótávolságú akkupakkal lesznek elérhetőek. A kipufogó nélküli haszonjárművek sorát pedig az elektromos Master erősíti majd. Ősszel az egy tonnás teherbírású Alaskan névre hallgató pick-up is megérkezik, a 2017-es nóvumok sorát az év végén érkező új Dacia Duster zárja az importőr ígérete szerint. Újságírói kérdésre, miszerint várható-e az Alpine márka megjelenése a hazai szalonokban, Wachtler Tamás azt válaszolta, hogy amíg csupán egyetlen modell szerepel az Alpine kínálatában, nem valószínű, hogy helye lesz az 50. évfordulóra feltámadott legendának a hazai szalonokban, már csak a néhány darabos eladás miatt sem. Azonban nem kizárt, hogy az esetlegesen bővülő paletta meghozza az áttörést e téren.

A választék folyamatos megújulása és a valaha volt legfiatalabb modellpaletta más területen is változásokat hoz ebben az évben. Az eseményen szó volt a márkakereskedéseket és az ügyfélkiszolgálást érintő megújulásokról is, melyek célja a magasabb ügyfél-elégedettség és hatékonyság növelés elérése. A Renault Store koncepció megvalósulása már folyamatban van, ez egy külső átalakulási terv, ezzel egy időben azonban egy új módszertan bevezetése is zajlik, mellyel a sales és aftersales tevékenységet szándékoznak hatékonyabbá tenni. Itt a szívélyes fogadtatástól kezdve a vásárlás utáni kapcsolattartásig a szalonban zajló interakciók és akvizíciók témakörében kapnak képzést a hálózat alkalmazottai, természetesen az elvek alkalmazását pénzügyi jutalmakkal motiválja az importőr.

Végül, de nem utolsó sorban a PR tevékenység átszervezéséről is szó esett, hiszen az ügyvezető szerint az ügyfelek és a sajtó irányában is van hova fejlődnie a cégnek. A korábbi gyakorlattól eltérően a Renault Hungária Kft. egy ügynökség bevonásával tervezi bővíteni PR tevékenységét, e terület és a hagyományos PR munkakör koordinálásával május elejétől Vihari Balázs kapott megbízást.

Vihari Balázs - Advertising, digital and social media manager

Vihari Balázs 1999 óta alkalmazottja a Renault Hungáriának, karrierjét IT szakterületen kezdte, később a márka webes és e-commerce projektjeiért felelt, majd 2009-ig a marketingigazgatóság munkatársaként a digitális kommunikáció koordinálása volt a feladata. A teljes marketingkommunikáció menedzselését 2009-től vette át, de feladatkörébe tartozott a Renault digitális projektjeinek kommunikációs és technikai irányítása is. A megbízási területeinek száma tovább bővült 2010-ben, a Renault és Dacia márkák social media feladataival egészültek ki Balázs korábbi operatív tevékenységei. 2017 májusától a marketing igazgatóságot elhagyva a Renault Hungária PR koordinációjáért felel, határozatlan ideig a digitális kommunikációs projektek, és a social media PR vetületei is feladatkörébe tartoznak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....