határátkelés

Erős forgalomra számítanak a Csongrád-Csanád megyei határokon

2022.06.23.

- A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt június második felétől erős forgalom várható a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken - közölte a megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője csütörtökön Röszkén.

Baukó Levente a társhatóságokkal közös sajtótájékoztatóján elmondta, a pandémia miatt 2020-ban a korábbi felére csökkent az utasforgalom a megye határátkelőhelyein, ami még tavaly sem állt vissza a korábbi szintre. Idén azonban a prognózisok szerint elérheti vagy akár meg is haladhatja a 2019-es 19 milliót a határátlépők száma.

Június második felétől július végéig kilépő irányba alakulhatnak ki torlódások, augusztus elejétől a belépő oldalon várható intenzívebb forgalom. A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első két hete számít, amikor mindkét irányba lehetnek sorok - közölte.

A megye két legforgalmasabb átkelőjén, a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen egy hétvégi nap 60-70 ezerre is növekedhet az utasok száma. A rendőrség felkészült arra, hogy a magyar és a külföldi társhatóságokkal együtt teljes kapacitással üzemeltesse az átkelőket. A röszkei autópálya-átkelőn, amennyiben az egyik irányban jelentősen nagyobb a forgalom, változtatni tudnak a ki- és belépő sávok arányán. Így a röszkei közúti határátkelőhely egyirányúsításával együtt a normál kilenc helyett 15-16 sávon tudják fogadni a kilépő utazókat - tudatta az ezredes.

A magyar utazóknak Baukó Levente azt tanácsolta, amennyiben tudják, utazásukat időzítsék hétköznapokra, és használják a kisebb határátkelőhelyeket. A Szerbia felé tartók választhatják a kübekházi vagy a tiszaszigeti közúti határátkelőhelyet, amelyek naponta 7 és 19 óra között vehetők igénybe, illetve az ásotthalmi közúti átkelőt, amely júliusban és augusztusban 7-től 22 óráig működik. Akik Romániába szeretnének utazni, használhatják a 24 órás nyitva tartással működő kiszombori vagy nagylaki közúti határátkelőhelyet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....