határátkelés

Erősödik a határforgalom a Csongrád-Csanád vármegyei átkelőkön

2024.06.23.

- A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt erős forgalom várható a Csongrád-Csanád vármegyei határátkelőhelyeken - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője Röszkén.

Terbe Roland a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a kormányhivatal közös sajtótájékoztatóján elmondta, június második felétől július végéig kilépő irányba alakulhatnak ki torlódások, augusztus elejétől egészen szeptember végéig a belépő oldalon várható intenzívebb forgalom. A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első két hete számít, amikor mindkét irányban lehetnek sorok - közölte az őrnagy.

Tavaly a három nyári hónapban a vármegye határátkelőhelyeit 5,5 millió utas és 1,6 millió jármű vette igénybe. A legforgalmasabb a röszkei autópálya-határátkelőhely, melyet egy átlagos nyári napon 22 ezren használnak, ez a szám hétvégente 50 ezer fölé is nőhet - tudatta az osztályvezető.

A rendőrség felkészült arra, hogy a hazai és a külföldi társhatóságokkal együtt teljes kapacitással üzemeltesse az átkelőket. A röszkei autópálya-átkelőn, amennyiben az egyik irányban jelentősen nagyobb a forgalom, változtatni tudnak a ki- és belépő sávok arányán. Így a röszkei közúti határátkelőhely egyirányúsításával együtt a normál kilenc helyett akár 16 sávon tudják fogadni a kilépő utazókat - mondta az őrnagy.

A magyar utazóknak a Terbe Roland azt tanácsolta, amennyiben tudják, utazásukat időzítsék hétfő és csütörtök közé, és használják a kisebb határátkelőhelyeket. A Szerbia felé tartók választhatják az 5 és 23 óra között nyitva tartó röszkei közúti, valamint az ásotthalmi, a kübekházi vagy a tiszaszigeti közúti határátkelőhelyet, melyek naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Romániába szeretnének utazni, a legforgalmasabb csanádpalotai autópálya-határátkelőhely helyett használhatják a 24 órás nyitvatartással működő kiszombori vagy nagylaki közúti határátkelőhelyet.

Fotók forrása: hirado.hu

Kiss Attila, a NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága határrendészeti igazgatóhelyettese elmondta, az utasforgalomban leggyakrabban a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék behozatala jelent problémát.

A házi kedvencek - kutya, macska, vadászgörény - unión belüli szállításához állatútlevelet kell kiváltani a területileg illetékes hatósági állatorvosnál, az állatnak pedig rendelkeznie kell az azonosításához szükséges csippel. Az unión kívülre utazóknak pedig a 10 ezer euró feletti készpénzt is be kell jelenteniük - közölte az ezredes.

Borcsik Zoltán, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának vezetője közölte, 2019 végétől tilos utasforgalomban az unió területére harmadik országból növényt vagy növényi terméket behozni. Az előírás alól az Agrárminisztérium részleges felmentést adott, így öt kilogrammig - vagy egy darabig - behozható saját fogyasztásra szánt friss gyümölcs és zöldség.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.05.23
A Kia EV3 a legmagasabb, ötcsillagos biztonsági minősítést kapta az Euro NCAP vizsgálatait követően....
2025.05.23
Soha nem költözött el szülőhelyéről, mégis két világrendben élt.  ..
2025.05.23
Az első két edzésen Ferrari-pilóta volt a leggyorsabb.   ..
2025.05.23
Megbecsülés övezi azokat az autós műhelyeket, amelyek valamilyen indíttatásból patinás modellek....
2025.05.23
Az Autós Nagykoalíció (ANK), a Zöldjárműipar.hu és a Járműipar.hu által szervezett verseny hatodik....
2025.05.23
Kiadós eső, sok karambol, nagy dugók – rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése....
2025.05.23
Ismét jó hangulatú sajtónapot tartott a Ford Magyarország, ezúttal az elektromos Pumát ismerhették....
2025.05.23
A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos....
2025.05.23
A vadonatúj Mazda6e a Jinba Ittai filozófia evolúcióját képviseli az elektromos hajtás korszakában....
2025.05.23
A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket....