traffipax

Év végéig kiépül a közúti kamerahálózat

2015.12.15.

Az Európai Unió 14,5 milliárd forintos támogatásával az év végéig kiépül a Véda elnevezésű közúti intelligens ellenőrző kamerahálózat-rendszer - jelentette be az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Halmosi Zsolt közölte: a rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában 134 útszakaszon. Továbbá a külföldi jogsértők elfogása érdekében beszereztek 26 nagy teljesítményű Skoda személygépkocsit.

Mindennek az a célja, hogy az Európai Unió célkitűzéseinek megfelelően a 2010-es adatokhoz képest a felére csökkenjen 2020-ra a közlekedési balesetekben elhunytak száma. Ez Magyarország esetében a 2010-es 740 áldozattal szemben 370-et jelent - tette hozzá a vezérőrnagy.

Elmondta: ugyan 1990 óta, amikor 2400-an vesztették életüket a közutakon, jelentős eredményeket sikerült elérni, ám 2014-ben megtorpant a csökkenő tendencia és a megelőző évhez képest 5,9 százalékkal többen, összesen 626-an vesztették életüket közlekedés közben.

A balesetek áldozatainak jelentős része más hibájából sérül meg vagy veszti életét, ezért is fontos mindenki számára a balesetek megelőzése. Ezt szolgálja a most kiépülő ellenőrzőrendszer - tette hozzá.

A Véda 3 fő elemből áll: a mobil és fix KKEP-kből, a közlekedésbiztonsági automatizált feldolgozó és információs rendszerből (KAFIR), valamint a külföldiek megállítására beszerzett nagy teljesítményű autókból.

Az eszközöket 2016 elejétől infokommunikációs vizsgálatnak vetik alá, a rendőrség csak azt követően kezdi meg a mobil sebességmérők egyéb funkcióinak, illetve a fix KKEP-knek az alkalmazását, hogy meggyőződött az adatbázisok és az eszközök rendszerszintű együttműködéséről - közölte Halmosi Zsolt.

 

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a sebességmérésen túl a rendszer alkalmas lesz más jogsértések - a többi között a biztonsági öv használatának elmulasztása, a záróvonal átlépése, a kötelező haladási irány megszegése, a tilos jelzésen áthaladás - dokumentálására is. Annak segítségével kiszűrhetőek a forgalomból kivont vagy lopott járművek, a műszaki vizsga vagy a kötelező biztosítás hiánya - sorolta a főosztályvezető.

Az is elhangzott, hogy Magyarországon a legtöbb baleset (30 százalék) még mindig a gyorshajtás miatt következik be. Az okok között a második helyen 25 százalékkal az elsőbbségi jog meg nem adása áll, a harmadik pedig 17 százalékkal, a kanyarodási szabályok áthágása.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....