elektromobilitás

Evopro elektromos buszok bemutatója a Budai Várban

2015.03.09.

– Az a cél, hogy Magyarország az elektromos busz használata és az elektromobilitás terén is Közép-Európa vezető országa legyen – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten.

Az evopro cég magyar fejlesztésű és magyar gyártású elektromos buszának bemutatóján a Budai Várban a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, 2050-re a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint az újonnan értékesített autók 70 százaléka elektromos, hibrid, vagy plug-in hibrid lesz, ami komoly kihívást jelent. Nemzetgazdasági érdek, hogy Magyarország is minél jobban részese tudjon lenni ennek a fejlődésnek, amihez technológiai innovációra van szükség – mondta.


A miniszter közölte, hogy ehhez minden adott. A cél elérését szolgálja a Jedlik Ányos terv és klaszter is, amelynek keretében egyebek mellett innovatív, versenyképes magyar járművek készülhetnek, bár a világ színvonalától a magyar elektromos járműgyártás nem marad el – jegyezte meg a miniszter. Varga Mihály elmondta még, hogy a Jedlik Ányos tervhez kapcsolódóan a kormány az elektromobilitás elterjedését jogszabályi módosításokkal is segíteni szeretné, a többi közt a töltők telepítésére vonatkozó hatósági eljárásrend kialakításával, a villamosenergia-törvény felülvizsgálatával és módosításával, zöld alapszínű rendszám bevezetésével a hibrid és elektromos járművek esetében, illetve parkolási és útdíjkedvezmények bevezetésével, buszsáv használatának engedélyezésével.


Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a busz tesztprogramjának ünnepélyes megnyitóján azt hangsúlyozta, hogy száz évvel ezelőtt, 1915 márciusában egy akkumulátoros busz volt az első, amely Budapesten menetrendszerűen közlekedett. Most értünk el újra oda, hogy elektromos buszok közlekedhetnek – tette hozzá. Mészáros Csaba, az evopro-csoport vezetője azt mondta, a Modulo elektromos busz nem állhatna a Szentháromság téren a kormány ösztönző gazdaságpolitikája nélkül. Emellett köszönetet mondott az I. kerületnek is, hogy a városrész vezetése "zászlójára tűzte" az elektromos közlekedést.


A magyar mérnökök által tervezett, fejlesztett és gyártott Modulo buszcsalád elektromos hajtású prototípusa, a Medio Electric ultrakönnyű, kompozit szerkezetű, mintegy 57 százalékos magyar értékhányaddal rendelkezik. A null-emissziós autóbusz 8 méter hosszú, 65 utas szállítására alkalmas.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....
2026.02.06
Februárban sokan hagyják autójukat a budapesti repülőtér környéki parkolókban meleg éghajlatú úti....
2026.02.06
A jelentős üzemanyagmegtakarítás, illetve a szervizelési-karbantartási kiadások komoly csökkentése....
2026.02.06
2026. februárjában a Subaru Corporation megkezdte az akkumulátoros elektromos autók (BEV-k)....
2026.02.06
500 munkahelyet szüntetnek meg a KTM-nél, többségük a mattighofeni gyárban. Csütörtök délután a GPA....
2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....
2026.02.05
Vendég: Bogyay Norbert a gyári Simsonok hazai gyűjtője. ..