Ariya

Exkluzív teszten a Nissan Ariya

2023.02.19.

Pár napig tesztelhettem csupán az Év Zöldautója 2023 díjra jelölt Nissan Ariyát, ami nem volt elég arra, hogy teljes képet kapjak róla, de arra pont elegendő volt, hogy megállapítsam: baromi jó villanyautót gyártottak a japánok.

A zsűri közös tesztjére úgy érkezett meg az egyik kolléga, hogy ez a legjobb villanyautó, amiben eddig ült. Felkeltette az érdeklődésemet a lelkesedése, a mintegy 100 kilométeres felszínes tesztelés során azonban minden kérdésre és helyzetre nem kaptam választ, így megerősíteni nem tudom a kijelentését, de azt váltig állíthatom, hogy jó villanyautó a Nissan Ariya.

ariya4

Régóta vár rá a szakma és a vásárlók is. Kezdetben a koronavírus-járvány és a csiphiány szabott gátat európai bevezetésének, később pedig a gyártósorokkal volt probléma, majd a hatalmas amerikai és japán érdeklődés emésztette fel a készleteket. Itthon azonban fut pár modell, volt olyan vásárló, aki látatlanban berendelte majd meg is kapta autóját. Az Ariya jelenleg nem rendelhető nálunk, a tesztelt változat alapára kb. 27 millió forint.

ariya8

A modellt még 2019-ben mutatta be tanulmányautóként a Nissan, majd 2021-ben szinte változatlan - futurisztikus - formában be is vezette a nyugat-európai piacon. Elektromos padlólemeze rokonságban áll az elektromos Renault Mégane-val, de a kocsi a franciánál sokkal hosszabb és nagyobb, miközben arányai szépek maradtak. Nagyobb akkumulátorral (bruttó 90, nettó 87 kWh kapacitás), erős motorral (242 lóerő) szerelt, elsőkerékhajtású változatát kaptuk meg tesztre. Hatótávja elméletileg 530 kilométer lehet, de a gyakorlatban, télen, fűtéssel jó, ha 400 kilométert meg tudunk tenni egy töltéssel. A rövid tesztemen a Nissan Ariya 19,5 kWh villamos energiát fogyasztott 100 kilométerenként.

ariyafogyasztas

Kívülről gerjesztett forgórészű villanymotorjának teljesítménye 178 kW, legnagyobb forgatónyomatéka 300 Nm. A Nissan Ariya ezzel álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 7,6 másodperc alatt gyorsul fel, a villany Nissan végsebessége 200 kilométer/óra lehet. Feszes futóműve elöl MacPherson rendszerű, hátul teljesen független, több lengőkaros.

ariya13

Utastere tágas, a térérzetet a csaknem teljesen sík padló határozza meg, a hátsó lábtér hatalmas, a vékony héjú, fűthető és szellőztethető ülések kárpitozása fejedelmi, a bőrök varrása, az utastér eleganciája, praktikuma és technológiai fejlettsége a prémium márkák jeles képviselőit is zavarba hozza. A középkonzol nemes fának tűnő betétein haptikus érintéssel vezérelhetők a klíma funkciói, a középső tárolóhely gombnyomásra nyílik és záródik, a fény-árnyék hatások látványosak az ajtókon is. A középkonzol elektromosan csúsztatható előre és hátra, a hatalmas, Mercedes-Benz modellekből ismert dupla kijelző (egyenként 12,3 hüvelyk képátlójú) képe tökéletes minőségben mutatja meg a kissé túlkomplikált menüben rejlő információkat. Fut rajta az Apple CarPlay és az Android Auto (sajnos, csak vezetékkel), de hangvezérléssel az Alexát és a Google asszisztenst is utasíthatjuk, hogy a Hello Nissan parancsról ne is beszéljünk. A szélvédőre vetített kijelzőn még a közeledő kanyar képe is megjelenik. Önvezető rendszerei fejlettek, vezetősegédei optimálisan működnek, fényszórói oldalanként négy-négy, egyenként 20 milliméteres projektorból állnak, az irányjelző futófényes.

ariya12

A Nissan Ariya hossza 4595 milliméter, szélessége 1850 milliméter, magassága 1660 milliméter, tengelyek közti távolsága 2775 milliméter, szabad hasmagassága 170-185 milliméter változattól (van gyengébb-, illetve két motoros, összkerekes változat, illetve 63 kilowattórás akkus Ariya is) függően. Alaktényezője 0,297, alváza teljesen burkolt. Csomagtartója ugyanolyan praktikus, mint a többi Nissanban (van függőleges elválasztó), űrtartalma 468 liter, az ülések ledöntésével teljesen sík felületet kapunk.

ariya10

Töltése nagy akkuval 22 kilowattal is történhet (felárért) váltakozó áramú töltőn (amit eddig csak a Renault modelljei tudtak), alapból 7,4 kilowattos a fedélzeti töltő. Egyenáramú töltőn (az Európába szánt autókba CCS-csatlakozóval szerelik) 130 kilowatt teljesítménnyel is tudunk tölteni, ha minden külső körülmény optimális.

Kép és szöveg: Biró Csongor

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....