összeszerelés

Exo-öltözékekkel könnyítik az autó-összeszerelők munkáját

2018.04.10.

Repülni ugyan nem lehet velük, ahogy azt a szuperhős, Tony Stark, a vasember tette, de azok a munkások, akik használják, úgy érzik, mintha szárnyakat kaptak volna. Az új autógyári segédeszközről, az ergonomikus testtartóról, (spanyolul „exoesqueletos”) a madridi El País számolt be. 

Az első tesztek kezdik meghozni az eredményeket a Ford valenciai autógyárában – írja a spanyol lap.  „Az eszköz használatának célja sokkal konkrétabb, bár jóval kevésbé látványos, mint a szuperhősök öltözékei esetében. A világot nem lehet megmenteni bennük, de az összeszerelő üzemekben megóvják a munkásokat attól, hogy holt fáradtan érkezzenek haza egy-egy műszak után.”

A Ford a valenciai Almussafesben lévő gyárában teszteli az itteni argóban „mechanikus csontvázaknak” nevezett, a fizikai igénybevétel következményeit csökkentő eszközöket.  A különleges öltözék abban segít, hogy tehermentesítse a test leginkább terhelt részeit, megosztva az izomzatra nehezedő nyomást.

Az eszköz elsősorban a hátat védi, amikor a munkás előrehajol – mondta el az El Paísnak Israel Benavides, aki a projekt felelőse az almussafesi gyárban.  

Az exo-öltözékek közül a leggyakrabban azt használják a munkások, amelyik segít a karokat a vállnál magasabb pozícióban tartani” – mondta el a spanyol El País autós rovatának Frank Pochiro, az exo-öltözékkel kapcsolatos projekt felelőse a BMW amerikai, Spartanburgban lévő gyárában. Becslése szerint az exo-ruha mintegy 30-40 százalékkal csökkenti a váll-, a nyak- és a hátizmokra nehezedő  terhelést. „Elég, ha az ember csak néhány percre a válla fölé emeli a karjait, hogy megértse, milyen nehéz ebben a pozitúrában munkát végezni, pláne terhelés alatt. Ha csak egy kevéssel is sikerül csökkenteni ezt a terhet, az máris hatalmas könnyebbség a munkásainknak” – mondta Pochiro.  

A projekt következő lépése az aktív testtartó eszköz kialakítása lesz, amelyik – azon túl, hogy segít megosztani az izmokra nehezedő terhelést  – egyebek mellet elektromos rásegítőkkel könnyíti meg a nehéz tárgyak emelését.  Az El País szerint az Audi németországi és magyarországi gyáraiban már elvégezték az első próbákat a tisztán európai fejlesztésű Stuttgart Exo jackettel, amely egy mellényszerű öltözetben ötvözi a rásegítő funkciókat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..